„Klubrádió
Megbeszéljük...

Kéri : Simicska sem mondott akkorát, mint Vitézy

15/11/2021 18:25

| Szerző: Klubrádió/L.Cs.

Az Orbán alá betagozódó piramisban senki sem érezheti védettnek magát – véli Kéri László. A politológus szerint ezért válhatott kegyvesztetté Vitézy Tamás is. A milliárdos kijelentése szerinte egyértelműen arra utal, amit eddig is sejteni lehetett, a magyar elit, a kriminalitás határán mozgó rétege megengedhetetlenül szoros kapcsolatot ápol a rendőrséggel.

2021. november 15. Megbeszéljük - részlet 21.11.15. Kéri László
20:27
00:00

A kormányközelinek gondolt nagyvállalkozó, Vitézy Tamás NER-lovagokat nevesítve azt állította, hogy elválasztották a horvátországi turisztikai cégétől, amihez az elkövetők ügyészektől és bíráktól kaptak segítséget – írta meg a hvg.hu. A milliárdos az utóbbi 12 évben mindig Fideszhez húzott, sokáig azt követően is, hogy érdekeltségei veszteségessé váltak.

Épp ezért meglepőnek tűnhet a nyílt kritika a milliárdostól, akit korábban Orbán távolabbi rokonaként is emlegettek, és aki stratégiai fontosságú támogatója volt a kormánynak. 

"Az ország életét meghatározó kaszt belső tagolódásáról, valós konfliktusairól, nincs képünk" – mondta Kéri László. A politológus a Klubrádióban érdekes vetületekre hívta fel a figyelmet az ügy kapcsán.

Súlyos, a magyar milliárdosok közt feszülő belső konfliktusok egyikéről van szó jelen esetben. Ezek részleteiről azonban nagyon keveset tudunk. Ilyen volt a diszkópápának is nevezett Vizoviczki László vesztegetési ügye, melyben magas rangú rendőröket is elítéltek. "Már ekkor feltűnhetett, hogy magyar gazdagok, a kriminalitás határán mozgó rétege megengedhetetlenül szoros kapcsolatot ápol a rendőrséggel"– tette hozzá. A szakember szerint erre utalnak azok a megoldatlan ügyek is, mint az 1998-ban elkövetett Fenyő-gyilkosság.

Hozzátette, akár igaza van Vitézynek, akár nem, "a Polt Péter vezette Legfőbb Ügyészségnek fantasztikus rutinja van abban, hogy a bármilyen ügyet évekre képes eltüntetni". Ugyanakkor nem tartja megalapozatlannak Vitézy állítását, hogy Jelinek Dániel, és Mészáros Lőrinc érdekét szolgálhatja az, ami vele történik. Kéri szerint kísértetiesen hasonlít az ügy az ugyancsak vitatott tevékenységeiről ismert milliárdos, Bige Lászlóéhoz. Aki most éppen az ellenzéknek akar segíteni.

"Az érintettek politikai kapcsolatai és az üzleti sikerei közt valahol ott vannak az érintett hatóságok" Bíróság, ügyészség, rendőrség, amelyeket adott esetben felhasználhatnak egymás ellen" – foglalta össze.

Hangsúlyozta, lehet, hogy Vitézy megkésve tett ilyen súlyos kijelentést, de legalább megtette azt, és Kéri szerint ez súlyosabb megjegyzés volt, mint anno Simicska ígérete, aki aztán nem jutott tovább annál, hogy a miniszterelnököt "hímivarsejtnek" nevezte.

Kéri szerint 12 év alatt ki tud alakulni egy olyan piramidális háló, amelynek a tetején ott áll egyetlen ember, de a közvetlenül alá betagozódó személyekről, családokról, azok viszonyairól, konfliktusairól nem tudunk jóformán semmit.

Végül megjegyezte, az ami Vitézyvel történt szerinte arra is utalhat, hogy Orbán piramisán belül senki nem védett, ez pedig könnyen eredményezhet dominó-effektust is.

Az Átlátszó összefoglalója szerint Vitézy Tamás pályafutását a Ganz-Mávag, Közép-Európa egyik legnagyobb mozdonygyárának főmérnökeként kezdte. Majd számos magánvállalkozást hozott létre, kihasználva az átalakuló magyar gazdasági-társadalmi viszonyokat. Az így szerzett vagyonát a Balkánon, első sorban Horvátországban fektette be. Szállodákat, apartmanházakat, kempingeket működtetett. Vitézy bátyjának első felesége Orbán Viktor miniszterelnök édesanyjának testvére.

A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg.

Megbeszéljük.../interjú Kéri Lászlóval
2021.11.15., hétfő 16:08
Riporter: Szénási Sándor