Kedves politikusok, meg szabad bukni! – Selmeci János jegyzete

A napokban kiszivárgott chat üzenetekből derült ki, hogy Boris Johnson, az Egyesült Királyság korábbi miniszterelnöke, illetve kormányának több tagja nem tartották különösebben veszélyesnek a koronavírust, mégis rendkívül szigorú korlátozásokat rendeltek el, engedve a sajtó, a virológusok, és alighanem a társadalom nyomásának, azaz azt csinálták, amit vártak tőlük, mert nem akartak megbukni.

Boris Johnson azóta megbukott, szóval neki már mindegy, csak azért meséltem ezt el, mert egy oktatásról szóló beszélgetés közben eszembe jutott, hogy a magyar politika egyik legnagyobb rákfenéje is az, hogy a politikusok többsége nem hajlandó olyasmit csinálni, amibe belebukhat.

Itt most nem a jachton orgiázós incindensekre és nem is az uniós pénzek ellopására gondolok, ilyesmit be szoktak vállalni az illetékesek, hanem például az olyan típusú reformok végrehajtására, amikre az oktatásban vagy az egészségügyben szükség lenne.

Ha valaki rendesen nekimenne mondjuk az oktatási rendszernek, haragos tanárokkal és szülőkkel találná szemben magát, egy iskola vagy kórházbezárással simán el lehet bukni egy választókerületet vagy egy polgármesterséget, szóval ilyesmit a magyar kormány – mivel a kormányzás elsődleges célja éppen a hatalmon maradás, nem az ország helyzetének javítása – nem fog csinálni. Orbán Viktor a gazdasági növekedés mellett arra építi a hatalmát, hogy olyan kérdésekről beszél, amikben többséget talál, vagy teremthet magának. A gonosz migránsokat vagy a háborúpárti baloldalt könnyebb elmagyarázni a választónak, mint azt, hogy hosszútávon bizony azzal járna jól az ország, ha a tőle két utcára lévő kórház bezárna, ha pedig a kormány véletlenül szemben találja magát a társadalmi többséggel, akkor hipp-hopp, máris újra nyitva vannak vasárnap a boltok, és nyitnak a teraszok is, hiába kiabálja azt a rádió, hogy be fog robbanni.

Ettől nem sokban különbözik az arra építő ellenzéki logika, hogy a Fideszt mindig fogják legalább annyian és annyira utálni, hogy az antiorbánizmus nyilvánításával ott lehet maradni a magyar politika színpadán. A „mondjuk pontosan az ellenkezőjét annak, amit Orbán Viktor mond, amiben pedig mellette a nép, arról ne mondjuk inkább semmit, de biztosan ne mondjunk semmi kockázatosat” koncepció mellett nem véletlen, hogy kevés ellenzéki reformelképzelést tudunk felidézni, mert „jézusom hát mi szólnának a szavazóink, ha fizetős egészségügyről, vagy a nyolcosztályos gimnáziumok megszüntetéséről kezdenénk el beszélni”. Az időként felmerülő, egzisztenciális kockázatot jelentő, de legalább innovatív megoldások, mint a választás, vagy a parlament bojkottja sosem merültek fel igazán, hiszen kétséges a siker, lehet, hogy a végén el kellene menni dolgozni. Azon, hogy a szavazók nélküli, teljesen értelmetlen pártok sem hajlandók megszűnni, nyilván nem lepődik meg senki.

Ha a választók szeretik a pingvineket, akkor legyen a pingvin nemzeti állat, nekem oké, bár az országban nincsenek pingvinek, vannak viszont melósok, gyerekek, betegek, és nekik akkor lesz jobb, ha a politikusok elfogadják, hogy megbukhatnak, sőt, a magyar valóságból azt hiszem most az következik, hogy az igazán jól dolgozó politikus megbukik.

Na így ki vállalja?

Selmeci János jegyzete a 2023. március 10-i Esti gyorsban hangzott el.