„Klubrádió“
Megbeszéljük...

Karácsony: Kövér marhaságot mondott, de a baloldal is követett el hibát

4/06/2020 21:27

| Szerző: Klubrádió

A magyaroknak elsősorban saját magukkal kellene kibékülniük – mondta Karácsony Gergely a trianoni békszerződés 100. évfordulóján. Hangsúlyozta, Kövér László „marhaságot” mondott, amikor azt nyilatkozta, hogy Trianon a baloldalnak köszönhető, vagy hogy az ellenzék nem a nemzet része. De hogy ez a helyzet kialakult a közbeszédben, ahhoz a baloldal hibái is kellettek. Üdvözölte Igor Matovič szlovák miniszterelnök megbékélésről szóló beszédét, és közölte: írni is fog neki, hogy tiszteletét fejezze ki emiatt.

2020. június 04. Megbeszéljük / részlet, Karácsony Gergely (20.06.04.)
15:52
00:00

Karácsony Gergely főpolgármester arra kérte a budapestieket, hogy egy percben néma csenddel emlékezzenek meg a 100 évvel ezelőtti trianoni döntésről. A tömegközlekedés járművei is megálltak csütörtök délután 16.30-kor. Ezért Orbán Viktor miniszterelnök is megdicsérte – ami meglepte az ellenzéki politikust. Megbeszéljük című műsorunkban elmondta, annak örül, hogy ez a kezdeményezés nem maradt magányos, Szegeden és más településeken is megvalósult.

Kijelentette: sok mindent lehet gondolni a trianoni döntésről, de azt nem, hogy a 100. évfordulón ne lenne érdemes a közbeszéd tárgyává tenni. Örül, hogy kialakult erről egy sok szempontból érdekes vita, nem a politikusokat, hanem a történésztársadalmat és a kultúrával foglalkozó embereket figyelembe véve. Az ilyen viták fájóan hiányoznak a magyar közéletből – tette hozzá.

Elmondta: ezt a pár percet Fejtő Ferenc szobránál töltötte, akit a magyar progresszió, a magyar szociáldemokrácia nagy alakjának tart, és ő írt egy „gyönyörű könyvet” a trianoni döntéshez kapcsolódóan a Monarchiáról. Hozzátette: a döntés Magyarország számára tragikus volt, de nagyon kevés szó esik arról, hogy a közép-európai népek békés együttműködésének lehetőségét is elvette. Most, a 21. században a jövőt építve olyan politikát kell folytatni, amely ezen népek együttműködésére helyezi a hangsúlyt. Karácsony Gergely hozzátette: főpolgármesterként is sokat dolgozik azon, hogy Béccsel, Pozsonnyal, Kassával és más nagyvárosokkal jó legyen a viszony, amivel nyilván nem írják felül a trianoni döntést, de pozitív jövőkép alakul, nem egymást legyőzni akarják.

Fontosnak nevezte, hogy a baloldal vagy a progresszív tábor ne engedje át a nemzetről gondolkodást a Fidesznek, kell foglalkoznia a szimbolikus politikával, legyen érvényes mondása a múltról, találja meg a múltban – nem a „Fidesz-féle történelemhamisítással” – a hőseit, és védje meg őket. Például az olyan állításokkal szemben, mint amilyet Kövér László házelnök nemrég tett, amikor azt mondta, hogy Trianon a magyar baloldalnak köszönhető. Ez Karácsony Gergely szavai szerint „nyilvánvalóan marhaság”, és nincs olyan komoly történész, aki mellette érvelne.

 
Zuzana Čaputová szlovák köztársasági elnök Göncz Árpárd sírjánál tavaly (kép: Facebook)
 

Amikor a történelem érettségi napján a miniszterelnök egy Nagy-Magyarország-térképpel üzen a közösségi oldalán, akkor azzal „a határon túli magyarok életét keseríti meg” Karácsony Gergely szerint, mert alapot ad túlzó reakciókra velük szemben. Nehéz kikérni magunknak azt, ami Romániában történik úgy, ha magyar részről olyan gesztusokat tesznek, mintha a határokat „felül akarnák vizsgálni”  – tette hozzá. Úgy fogalmazott: nehéz elképzelni, hogy mit kapna egy magyar politikai vezető, ha olyat tenne, mint az új szlovák miniszterelnök, aki szerdán, Trianon évfordulójához kapcsolódóan beszélgetni hívott magyar vezetőket és közös történelmi megbékélést, kiegyezést kínált föl a magyar közösségnek. Karácsony Gergely szerint ez történelmi dolog. El kell fogadni, hogy ebben a régióban, ahol mi is élünk és a határon túli magyarok is élnek, nagyon mást jelentenek ezek a dátumok. Mást jelent például március 15-e egy romániai románnak és egy magyarnak. József Attilát idézte, akinek A Dunánál című verse „a legszebb leírása annak, amit érdemes gondolni hazafiságról és közép-európaiságról”: a múlt harcait a közös emlékezés békévé tudja formálni.

Igor Matovič beszédére visszatérve a főpolgármester azt mondta: még akkor is, ha nem tudni, ez egy fordulat része-e, és milyen tettek követik, értékelni kell a pozitív lépést. Azt mondta: bár az ő reakciója nem sokat nyom a latban, ír majd a szlovák miniszterelnöknek, hogy kifejezze, emeli kalapját az említett gesztusa előtt. Hozzátette: heti kapcsolatban van a pozsonyi főpolgármesterrel, aki nyitott, patrióta érzéseit ápoló, de nem nacionalista gondolkodású ember, és mivel legutóbb Zuzana Čaputová szlovák köztársasági elnök győzelme után magyarul is megköszönte a bizalmat, azt gondolja, hogy Szlovákiában olyan politikai folyamat indult el, amely nagyon sokat segíthet a felvidéki magyaroknak is. Ahhoz is, hogy a közép-európai, részben nagyhatalmak által egymás ellen hergelt, részben saját sérelmeik fogságában vergődő, politika által is fűtött ellenségeskedésnek vége legyen – tette hozzá.

Ha Szlovákiában ez sikerülhet, akkor Magyarországon is ebbe az irányba kellene elindulni, de a magyaroknak elsősorban saját magukkal kellene kibékülniük. Azonban a Fidesz folyamatosan úgy állítja be a politikát, hogy van nemzeti és nemzetietlen oldal, és az Országgyűlés elnöke, fontos közjogi méltóság azt mondja, hogy az ellenzék nem része a nemzetnek. Egy demokráciában ilyen nem hangozhat el, az nem lehet az vita tárgya, hogy ki a nemzet része (és kit átkoznak ki), arról lehet vita, hogy kinek a döntései szolgálják jobban a nemzet érdekét, ez a politikai verseny tétje – hangsúlyozta Karácsony. Nagyon nehezen lehet ebből a csapdából kiszabadulni. Szerinte ennek a helyzetnek a kialakulásához egyfajta politikai vakságból a baloldali is hozzájárult, de a hibákat nem keverné össze a bűnökkel. (Karácsony Gergely a Mércén közölt egy hosszabb írást a századik évfordulóhoz kapcsolódva, azt itt olvashatják el.)

A beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg! Címlapi kép: Facebook

Megbeszéljük...
2020. június 04., csütörtök 17.15
Műsorvezető: Bolgár György