Jeszenszky Géza: A miniszterelnök hazárdjátékos és egyszer majd jön a krach
12/08/2025 22:10
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Vikár Anna Flóra
Magyarország nem írta alá azt az európai uniós nyilatkozatot, amely a Trump-Putyin találkozó előtt arra emlékeztetett, Ukrajna nélkül nem lehet dönteni. Pedig ez nemcsak jogilag és erkölcsileg, hanem tényszerűen is igaz, hiszen az ukrán kormányt nem lehet rákényszeríteni, hogy fogadjon el egy olyan megállapodást, amely kialakításának nem volt részese – hívta fel a figyelmet Jeszenszky Géza és Eörsi Mátyás. A volt külügyminisztert a Megbeszéljükben, a korábbi külügyi államtitkárt az Esti gyorsban kérdeztük.
"Az ukrajnai békéhez vezető út nem dönthető el Ukrajna nélkül", a nemzetközi határokat pedig "nem szabad erőszakkal megváltoztatni" – írta többek között az Európai Unió 26 tagországa kedd reggeli, a pénteken várható Trump-Putyin találkozó elé szánt nyilatkozatában, amelyben egyébként üdvözölték az amerikai elnök a háború befejezése érdekében tett erőfeszítéseit. Az egyetlen kimaradó uniós tagállam, amelyik nem írta alá a dokumentumot Magyarország volt. Orbán Viktor kedd délelőtt – még mielőtt újfent Putyin bábjának kiáltanák ki – Facebookon magyarázta, miért nem csatlakozott az aláírókhoz: szerinte a nyilatkozat egy olyan tárgyalásnak próbál meg feltételeket szabni, amelyre az EU vezetőit nem hívták meg. Úgy véli, az EU vezetőinek egyetlen észszerű lépése az lenne, ha EU–Oroszország csúcstalálkozót kezdeményeznének.
Egy szuverén állam – amiről állandóan szó van itthon – hogyan foglalhat állást a nemzetközi jog, a nemzetközi élet alapvető normáival szemben? – tette fel a költői kérdést Jeszenszky Géza a Megbeszéljükben. A volt külügyminiszter, történész professzor szerint az Európai Unió mindössze a nemzetközi jognak próbál érvényt szerezni, hiszen Oroszország Ukrajna megtámadásával megsértette az ENSZ Alapokmányát, a Helsinki záróokmányt és a 1994-es budapesti memorandumot is, amelyet maga is aláírt. Egy EU-Oroszország találkozónak persze lenne létjogosultsága, amennyiben Ukrajna is ott ülne az asztalnál – mondta Jeszenszky.
Nem kétséges, hogy Magyarország ebben a háborúban Oroszország oldalán áll, az, hogy Orbán Viktor nem írta alá a nyilatkozatot egy újabb szégyenteljes lépés a hosszú sorban és nem lehet tudni, mikor telik be a pohár az uniónál és NATO-ban. A miniszterelnök hazárdjátékos és egyszercsak jön majd a krach – véli a volt külügyminiszter, aki úgy látja Orbánnak nincsenek elvei, talán egyvalamiben hisz csak, abban, hogy a nyugatnak bealkonyult. Én ebben nem hiszek és Isten ments egy ilyen világtól, hiszen az a demokráciák vereségét jelentené – mondta Jeszenszky.
Szerencsére jól vagyok, nagyon hálás vagyok az orvosoknak és annak a rengeteg embernek, akik kifejezték jókivánságaikat. Az viszont elszomorít, hogy néhány korábbi kolléga csöndben maradt, nem fejezett ki együttérzést – számolt be Jeszenszky.
A volt külügyminiszter szerint egyébként praktikusan sem lehet megegyezni Ukrajna nélkül, hiszen valószínűtlen, hogy az ukrán kormány elfogadjon egy olyan megállapodást, amelyből kihagyták. Egyetért ezzel Eörsi Mátyás volt külügyi államtitkár is, akit az Esti gyorsban kérdeztünk.
A volt külügyi államtitkár szerint Európa bajban van az Egyesült Államok új külpolitikája miatt. Amit az újabb Trump-kabinet első fél évéből látunk, az alapján félő, hogy újra olyan helyzet áll elő, mint az első világháború után: nagyhatalmak vonalzóvak a kezükben szabdalnak fel országokat.
Magyarországnak, mint ezeknek a békeszerződéseknek a legnagyobb vesztesének mindenkinél nagyobb felelősséget kéne vállalnia azért, hogy ilyen, akár több ezer kilométerről irányított szétszabdalás többé ne történhessen meg – véli Eörsi, aki szerint érthetetlen, Orbán miért nem írta alá a nyilatkozatot.
A beszélgetéseket meghallgathatják a cikkben elhelyezett lejátszókra kattintva.
(Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszók nem jelennek meg, ezért az interjúk meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
2025. augusztus 12., kedd 16:50
Riporter: Bolgár György
2025. augusztus 12., kedd 18:23
Riporter: Hardy Mihály
