Időjárás – Szénási Sándor jegyzete
4/05/2024 15:07
| Szerző: Szénási Sándor/Klubrádió
Most éppen nem esik, de fog. Aztán egyszerre süt majd a nap, és esik. Az ördög, a felesége, és a családon belüli erőszak.
Pillanatkép errről a hétről és a környékéről:
A meteorológia szokása szerint bizonytalan volt, milyen idő, sőt, milyen idők várhatók az elkövetkező napokban, klímaváltozás ugyebár, vagyis minden lesz, meleg, eső, hideg, a fák viszont továbbra is szívbéli tavaszi zöldben pompáznak, ha hintázik rajtuk esőcsepp, ha nem.
A Medián közölte, hogy a Tisza párt már a legerősebb ellenzéki formáció, és a Fidesz mögött a második erő. A Republikon azt mondja, ez nem így van, de a Tisza növekedési potenciálja nagyobb, mint a hármas pártszövetségé, úgyhogy ami szerintük még nincs így, az valószínűleg mégis úgy lesz.
Közben készítik elő Magyar Péter debreceni nagygyűlését azzal a javaslattal, hogy, idézem: "bátran érkezzetek Magyar Péter style' öltözetben: fehér ing, vagy póló, vagy felső, farmernadrág és fehér sportcipő". Persze, ez csak egy ötlet, teszik hozzá, a lényeg a közös ünneplés, egyébként "nincs jobb, nincs bal, csak Magyar.” Nagy M-el természetesen. Klónok fognak Debrecenben pörögni, azzal a különbséggel, hogy a beöltözés Magyarba önkéntes, szemben a klóngyártás általános szabályával, amely mindig felülről rendeli el a vezérrel való azonosulást.
Itt most a víz az úr.
Javítás: még mindig a víz az úr, de a Magyar Péter style'-ra vonatkozó javaslatot péntek reggel törölték. A változások rohamosak.
A héten nagyon meleg is volt, aztán beborult, és esett is. Változékony volt minden, mintha az időjárás több évszakot akarna sebtében lezavarni.
Közben a miniszterelnök feljelentett több médiumot, amelyek közölték, vagy inkább szó szerint megismételték a magyarországi Spar vezetés megnyilvánulását arról, hogy a cég vagyonának egy részét Svájcba menekítették Orbán oligarchái elől, amelyek fel akarták volna vásárolni a Spart, és ebben állítólag O.V. is részt vett. Volna. Ha. Volna, ha.
Közben a Klubrádió ellen is indított perben a bíróság első fokon a kormányfőnek adott igazat. Az érzékeny lelkű kormányfő lépése egyébként teljesen érthető, hiszen már többször kijelentette, hogy ő üzlettel nem foglalkozik. A kijelentés igazságtartalmának megítéléséhez elég egy pillantást vetni a magyar ugar gazdasági és tulajdonosi állapotaira, és minden világos lesz.
Megint esett. Nem mindenhol, de hát tudjuk, hogy jó ideje, Budapesten is kerületi időjárás van, a második kerületben zuhog, a tizennyolcadikban azonban ég a kopár szík sarja. Ennek megfelelően a lakosság különböző csoportjai más és más lelki és fizikai állapotban leledzenek, a hangulatuk is eltérő, a jövőt hol rózsaszínben, hol koromfeketében látják.
Közben a 24.hu közli, hogy pénzügyi, ingatlan, és szállodaipari, logisztikai és energiaipari vállalkozásai után erdészeti, növénytermesztési és faipari birodalom felépítéséhez látott hozzá Tiborcz István.
Most éppen nem esik, de fog. Aztán egyszerre süt majd a nap, és esik. Az ördög, a felesége, és a családon belüli erőszak.
Közben Novák Katalin volt köztársasági elnök gazdasszonyt igényelt az államtól, aki majd havi 700 ezer bruttót kap, a titkárságvezetője pedig 2,4 milliót. A titkárság két munkatársa 1 millió 850 ezret.
A jövő hétről a meteorológia még hallgat.
Szénási Sándor jegyzete a Hetes Stúdió 2024. május 4-i adásában hangzott el.