„Köszönjük
Ötös

Gera Marina: Úgy éreztem, ha nem nyerek, eltűnök a süllyesztőben

7/12/2019 10:07

| Szerző: Klubrádió

A friss Emmy-díjas színésznőt, Gera Marinát láttuk vendégül a szerdai Ötösben. A művésznő első magyarként vehette át a televíziós produkciók Oscarjának is nevezett díjat az Örök tél című, Gulágon játszódó filmben nyújtott alakításáért.

2019. december 04. Ötös - Falusi Mariann-nal és Lang Györgyivel (2019. december 04., szerda 10:00)
84:41
00:00
Műsorvezetők: Falusi Mariann - Lang Györgyi Szerkesztők: Kelecsényi Krisztina
A filmes szakma harmadik legfontosabb kitüntetését három együttműködő, de egymástól független nemzetközi szervezet ítéli oda minden évben a legkiemelkedőbb televíziós produkcióknak. Az elismerést reprezentáló szobor egy szárnyas nőalakot, múzsát ábrázol.

Szinte utolsó pillanatban jött ez a díj - mondta Gera Marina, aki az Örök tél című filmben nyújtott alakításáért a legjobb női főszereplő kategóriában érdemelte ki a rangos nemzetközi kitüntetést.

„Harmincöt éves vagyok, de már kétéves korom óta színésznő akartam lenni”. Gera Marina asszisztensként is dolgozott, hogy minél jobban beletanuljon a szakmába. „Nem szerettem volna leszerződni egyetlen színházba sem, bár játszom különböző darabokban, a filmezés mindig is sokkal jobban vonzott. Kicsi ország vagyunk, azt éreztem, ez utolsó lehetőségem kitűnni.”

Miután elolvasta a film alapjául szolgáló könyvet, elment a castingokra, és az utolsó ilyen alkalmon azt gondolta, ebből mindent ki szeretne hozni, ami lehetséges, „én akarom megkapni a főszerepet”.

Az Örök tél című film egy könyvből született: Havasi János újságíró édesanyja halála után hagyatékában titkos szerelmes leveleket talált, ennek hatására végzett helyszíni kutatásokat és ezek alapján írta meg a Lánykák, az idő lejárt című művét. Ezt később Köbli Norbert forgatókönyvíró dolgozta fel. Majd Szász Attila rendezésében létrejött a történelmi filmdráma, amely egy tragikus eseménynek, a szovjet megszállás után malenkij robotra hurcolt magyarok szenvedéseinek állít emléket.

Gera Marina arról is beszélt, hogy a szobrot New Yorkban adták át, és most járt első alkalommal a világvárosban. „Ahogyan megérkeztem, rögtön tapasztaltam, milyen hatalmas szeretet vesz körül. Éreztették velem, mennyire különleges esemény, hogy a díj történetében először Magyarország ott lehet a jelöltek között. Büszke vagyok arra, hogy ezen a különleges eseményen én képviselhettem hazámat” – fogalmazott.

Úgy folytatta: a kihirdetés előtti estén a bizottság tagjai a jelöltek közül egyedül őt hívták meg díszvacsorára, de annyira izgult, hogy enni se tudott. Ott az egyik zsűritag azt mondta neki: mindannyian rád szavaztunk. „Akkor még nem tudtam, hogyan értelmezzem ezt a kijelentést, esetleg csupán vicc vagy egy kedvesség, amely nekem szól” - mesélte el a műsorban.

Idén november 25-én az Emmy-díj átadása pont a Szovjetunióba elhurcoltak emléknapjára esett; „erre a dátumra mi magyarok fájó szívvel emlékezünk, ezért is volt nehéz kilépnem a színpadra az elismerés átvételekor” - tette hozzá a színésznő.

„Idáig a legtöbben azt sem tudták, ki vagyok, természetesen most úgy érzem, ennek hatására elindul a karrierem egy nagyon pozitív irányba, már kaptam különböző ajánlatokat. A legnagyobb büszkeségre mégsem az Emmy-díj miatt van okom, hanem azért, mert olyan emberek vesznek körül, akiknek mindezt köszönhetem.”

Ötös - Falusi Mariann-nal és Lang Györgyivel
2019. december 4. szerda 10:00