„Klubrádió
Reggeli gyors

"Felmondással tud már csak tiltakozni a pedagógus”

19/06/2023 15:42

| Szerző: Klubrádió/Döbrőssy Viktória

A pénteki tüntetésen jelentette be felmondását Szűcs Tamás, a PDSZ korábbi elnöke, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium tanára. 31 év tanítás után döntött úgy, hogy otthagyja a pályát. Döntésének részleteiről kérdeztük a hétfői Reggeli gyorsban.

 

2023. június 19. Reggeli gyors részlet - 23.06.19. Szűcs Tamás
10:19
00:00

Említettük már, hogy Szűcs Tamás döntésének egy fontos sarokpontjaként a bizalomvesztést jelölte meg. A Pedagógusok Demokratikus Szövetségének korábbi elnöke megemlítette a 2010 utáni diskurzusváltást az oktatásban, ami fokozatosan építette fel sok tanárban az ellenállást, melyet két dolog koronázott meg a végén: nem fizetik ki a túlórákat, illetve a státusztörvényt érdemi egyeztetés nélkül vitték az országgyűlés elé. „Az új szabályozás olyan környezetet teremt, amit én jogvédőként, szakszervezeti képviselőként élesebben látok, mint mások: mindenféle rendnél rosszabb jogi háttérbe helyezi az állami oktatásban dolgozókat és az oktatási szakszervezeteket”.

A nyár folyamán tervezi letenni a GKI vizsgát, mely ahhoz szükséges, hogy visszamehessen sofőrnek. Arra számít, hogy a jövedelme nem lesz alacsonyabb, mint most.

„Vágytam már egy olyan munkára amit a munkaidő lejártával ott lehet hagyni. Tanárként a legtöbb hétvégénk és szünetünk dolgozatjavítással és felkészüléssel telik. Ebbe is belefáradtam.”

Szűcs arról is beszámolt, milyen nehézségekkel kell a tanároknak szembenézniük a hétköznapok szintjén. Ilyenek az alacsony bérek, amik megkeserítik a közoktatásban dolgozók mindennapjait. Komoly problémának látja még az oktatás szabadságának, például a szabad tankönyvválasztásnak megszüntetését is. Nehézségként említi azt is, hogy a munkaidő kerettel kiszolgáltatottá teszik a tanárokat beosztás tekintetében. Illetve idetartoznak a státusztörvényben foglalt jogelvonások is.

Elmondása szerint, ha javulna a helyzet, visszatérne a tanári pályára. „A mai pillanatig felemelőnek tartom azt, hogy átadhatok valamit a diákoknak. Nem a száraz tananyagról van szó, a lényeg, hogy szemléletet, látásmódot adjunk a gyerekeknek. Főleg ebben az időszakban nagyon fontos erre figyelni. Ez egy fantasztikus hivatás, ezért tartottunk ki eddig. De annyira ellehetetlenült a szakma, hogy a felmondással tud csak tiltakozni az ember.”

"A státusztörvény hatására nagyon sok pedagógus megrendült, és a felmondást fontolgatja, vagy már meg is tette. Ez nyilván lelkileg is megterhelő döntés és komoly dilemma, de ezzel tudunk már csak tiltakozni, mert a kormány nem óhajt észhez térni" – mondta Szűcs.

A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg.

Reggeli gyors/interjú Szűcs Tamással
23.06.19., péntek 07:47
Riporter: Herskovits Eszter, Selemci János