Etgar Keret: Az én emberem

Ha országa kánonja szempontjából nem is Etgar Keret a legjelentősebb, külföldi olvasottsága tekintetében évekig ő volt a legnépszerűbb izraeli szerző a világon. „Párperces” novelláit Magyarországon olykor Örkény egyperceseivel állították párhuzamba, s habár Keret a groteszk helyett inkább szentimentális, az valóban igaz rá, hogy könnyen olvasható, szórakoztató és látszólag felületes szövegeit gyakran komoly metaforikus tartalom hatja át. Sőt minden mondata kitüntetett szerepet kap abban, hogy pontos képet adjon az ábrázolt lélektani jelenségről. A ma itt is meghallgatható novella sűríti talán magába legérzékletesebben Keret módszerét: egyszerre van jelen a ház mint a lélek freudi metaforája, a bennünk élő gyermek meggyűlölése a vele való azonosulás helyett, és a narcisztikus jellem, akiben önmaga félreértése pusztító indulatot gerjeszt, miközben még attól is fél, hogy megvágja magát vagy megbotlik valamiben. De az adóvevőn közölt címek még a csalóka egyéni öntudat és a nemzeti közösség viszonyára is hűen utalnak.

Etgar Keret második magyar nyelvű kötete megjelenésekor, öt évvel ezelőtt járt a Belső közlés stúdiójában, amikor három elhangzó novellája keletkezésének történetét is elmondta, méghozzá anyanyelvén, Borgula András tolmácsolásában. Az adásban szereplő írások érdekessége, hogy fordításukat a műsor szerkesztője, Pályi Márk készítette el, és végső formájukat a felvétel közben, Valcz Péter színművésszel közösen, a hangzó dramaturgia szempontjait is figyelmbe véve alakították ki. A szöveg hosszadalmas tökéletesítése sajnos egy súlyos hibát is szült, a lélek magától értetődő ürességét ugyanis természetesen nem a bútorozott, hanem a bútorozatlan szoba jeleníti meg.

Az elbeszélés a fenti lejátszás gombra kattintva hallgatható meg, illetve az alábbi linken olvasható el.