„Zajlik
Belső közlés

"És egyre csak döglöttek az emberek."

12/03/2019 16:03

| Szerző: Klubrádió

"Sunyi és aljas. Bezárkózó és autokefál. De éppen ezzel az önfertőző gyűlölettel a velejéig a miénk" – Geggesy doktor, Pannon Pestis.

2019. március 11. Belső közlés (2019. március 11., hétfő 20:00)
51:34
00:00
Műsorvezetők: Pályi Márk, Marton Éva, Szegő János
Pestis tör ki az egykor Budapest névre hallgató fővárosban. Magyarországon létrejött az autokefál pannon összkeresztyén-demokratikus állam, melynek élén (az általa pénzelt ellenzék bevonásával) a Hőn Szeretet Párt áll. Pannon Pestis címmel írt regényt a jövőbeli Budapestről Bán Zoltán András, aki a Belső közlés vendége volt. A közeljövőben megjelenő Pannon pestisből az író két részletet is fölolvasott a hallgatók számára.

A kritikust, írót, műfordítót Márton Éva műsorvezető, új írása mellett, e három irányú életművének egyes elemeiről, egymáshoz való viszonyáról is kérdezte. A beszélgetés során szó volt még krimi-műfordításairól és tavaly megjelent Betűtészta című esszékötetéről.

Az igazán autonóm irodalmi szereplőnek mondható Bán elárulta álnevei titkát is: miért lett belőle Csont András, illetve Kompolthy Zsigmond, és miért nem lett végül sem zenész, sem zenetudós?

Természetesenzenét is hozott a műsorba, méghozzá igazi csemegéket: Bartók Béla negyedik vonósnégyesét a Juilliard Quartet 1963-as játékában, Johann Sebastian Bach 5. francia szvitjének hetedik, Gigue-tételét Glenn Gould előadásában, Jean-Philippe Rameau Képzelt szimfóniájából A gáláns Indiákat Marc Minkowski vezényletével, Kurtág György Bornemisza Péter mondásainak első tételét, a Vallomásokat, valamint Ornette Coleman amerikai jazz-zenész Eventually című számát.