„Zajlik
Szabadság, elvtársak!

Eladósodás, privatizáció, Fidesz

17/06/2020 13:29

| Szerző: Klubrádió

A neoliberálisnak nevezett gazdaságpolitika csődöt mondott – így látja Felcsuti Péter, aki szerint a Kádár-korig visszamehetünk, ha a Fidesz népszerűségének okát keressük.

2020. június 12. Szabadság, elvtársak! (2020. június 12., péntek 19:00): Felcsuti Péter
50:46
00:00
Műsorvezetők: Szénási Sándor Szerkesztők: Selmeci János

Évi 2-2,5 milliárd dollár. Ennyi hitelre volt szüksége Magyarországnak a 70-es, 80-as években, mert jelentősen nagyobb volt a fogyasztás a megtermelt értéknél. Az évenkénti hitelmegújítás alapvetően Fekete János dolga volt. A Magyar Nemzeti Bank alelnöke feltehetően sok mindenben egyedül döntött, hisz a pártközpontban meg sem értették volna, hogy miről van szó, s ha konkrétan nem is tőzsdézett az ország pénzével, merész húzásai voltak. Erről is beszélt Felcsuti Péter, a Magyar Bankszövetség korábbi elnöke, aki a Fekete-fiúk tágabb körébe tartozott, vagyis azok közé, akik az ország hitelezésének ügyeit intézték, technokrataként.

A Szabadság elvtársak! című műsorban szóba került az is, hogy a rendszerváltás idején miért nem kérték az államadósság elengedését. Lengyelország, vagy Románia jól használta a lehetőséget. Felcsuti Péter rávilágított, hogy Magyarország javarészt japán jenben volt eladósodva, és Japánnal nem voltak különösebb politikai kapcsolataink. Nem valószínű, hogy a másik nagy hitelezőnk, Németország elengedte volna az adósságot, bár annak idején úgy hírlett, hogy Kohl kancellár felajánlotta ezt, ám a valóság az, hogy Németország hitelt adott. Egyébként az adósságleírásnak –ha a hitelező bele is megy- rövid távon óriási költségei vannak. Igaz, hogy hosszú távon viszont az adósságszolgálat fenntartása a költséges. Magyarország ez az utat választotta.

 

A rendszerváltásról Felcsuti Péter úgy vélekedett, hogy lett volna jobb megoldás. Túl gyors volt a privatizáció. Igaz, hogy rá volt kényszerítve az eladósodott ország a magánosításra, de lassabban, megfontoltabban kellett volna megtenni. Akkor a munkanélküliség sem lett volna olyan mértékű, mint amilyen ténylegesen volt. Valószínűleg a mélyszegénység is kisebb arányú lenne. A gazdaságot uraló neoliberális felfogás kudarcot vallott.

Valahol itt lehet keresni a Fidesz sikerének az okát. Adva volt egy a Kádár-korban eladósodott ország, tele nosztalgiával. Jött hozzá egy túl gyors privatizáció, munkanélküliség, elszegényedés. Csődöt mondott a gazdaságpolitika. Ebben a helyzetben tudott színpadra lépni Orbán Viktor, mint aki a nemzeti érdekeket képviseli és védi.

A műsort a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép:MTI/Soós Lajos.

Szabadság elvtársak!
2020.06. 12. 19:00
Műsorvezető: Szénási Sándor