Négy év - Kárpáti Iván jegyzete
A kormányzati propaganda évek óta dolgozik azon, hogy a háborút ne agresszióként, hanem "két fél konfliktusaként" lássuk.
Pici bűnök és a fasizmus - Dési János jegyzete
A kísérlet Iványi Gábor tönkretételére nyilvánvalóan a politikai bosszú része. Nem véletlen, hogy egy ilyen ember életét kell megkeseríteni, munkáját, amelyet a szegények és az elesettek érdekében végez, ellehetetleníteni.
Három évtized – Józsa Márta jegyzete
Három évtizeddel ezelőtt az volt a naiv álom, hogy a nyilvánosság is hozzá tudja majd segíteni az ország legelnyomottabb polgárait az emancipációhoz. Ma már tudjuk: sikerült eljutnunk a hasonlattá vált vécékeféig.
Zavaró tény – Kárpáti Iván jegyzete
A magyar kormány az elmúlt években minden fontos nemzetközi fórumon akadályozta Kijev uniós közeledését, vétóval fenyegettek, zsaroltak, blokkoltak. A hazai politikai kommunikációban Ukrajna rendre ellenségként jelenik meg, kampányeszközzé silányítva egy háborúban álló országot. A miniszterelnök videóiban Brüsszel, Ukrajna és a magyar ellenzék egy csomagban szerepel, mint fenyegetés. (...) Ráadásul a teljes képhez hozzátartozik egy zavaró tény: a Barátság vezetéket január végén az orosz hadsereg támadta meg.
Holnap kit gyűlöljek? - Selmeci János jegyzete
Ukránok, bűnöző gyerekek, bankárok, ukránok, benzinkutasok, és megint a benzinkutasok; már egy gyakorlott gyűlölő is nehezen tudja követni a kormány iránymutatásait arról, hogy kik az ellenségeink.
Mása és Aljosa kűrje - Hardy Mihály jegyzete
Az elmúlt években egyébként szabályosan menekülnek Oroszországból a siker-sportágak művelői, akik a párizsi olimpia óta tudják, hogy kevés esélyük van az indulásra nemzetközi versenyeken.
Agarak - Szénási Sándor jegyzete
Ami Zelenszkij indulatát illeti, az érthető, mégis értelmetlen, és igazságtalan is. Mindenesetre leír egy jelenséget, amit egyébként orosz menekültek fogalmaztak meg.
Orbán kettős mércéje – Kárpáti Iván jegyzete
Amikor brüsszeli politikusok tesznek kritikus megjegyzéseket, az beavatkozás. Amikor amerikai vezetők tesznek politikailag egyértelmű nyilatkozatot, az "aranykor". Amikor az Európai Unió feltételekhez köti a forrásokat, az zsarolás. Amikor az Egyesült Államok a miniszterelnök és az elnök személyes kapcsolatától teszi függővé bizonyos kedvezmények időtartamát, az stratégiai partnerség.
Búcsúcédula
22/06/2025 13:00
| Szerző: Józsa Márta / Klubrádió
A búcsúcédula a középkori római katolikus egyházban pénzért árusított bűnbocsánati lehetőség volt. Maga a búcsú célja a bűnökért járó túlvilági büntetés részleges vagy teljes elengedésének kijárása. A pápai udvar az akkori világ egyik legjövedelmezőbb üzletévé változtatta az üdvösség árusítását, meg lehetett vásárolni akár a tiszta lelkiismeretet is.
Célközönsége változó, lényege a számon soha nem kérhető nagy ígéret káprázata. Meg a szüntelen odafigyelés a választópolgárra. Itt van például a munkáshitel. Miután hónapok óta szerepel a közvélemény-kutatásokban, vélhetően a hétpecsétes titokként őrzött kormányközeliek adataiban is, hogy a fiatalok között zuhant a fennálló rezsim támogatottsága, most ők is pénzhez juthatnak. Azok, akik elvárásoknak megfelelően nem folytatnak felsőoktatási tanulmányokat. A képzettebbekkel – derül ki ugyancsak a felmérésekből – amúgy is csak a baj van, ők korhatártól függetlenül eddig is kevésbé voltak a NER híveiként leírhatók. Nem csoda, hogy a munkáshitel ötletét adó eredeti konstrukció, a diákhitel a magas kamatok miatt elsorvadt. Vagy mondjuk inkább úgy: mára a piaci hitel díjaihoz egészen közeli százalékot kell visszafizetnie annak, aki ennek a pénznek a segítségével végezte el az egyetemet. Vagyis - abban az esetben, ha nem csak tandíjra, hanem mondjuk albérletre, étkezésre használta a pénzt - eladósodott. Szóval ez a termék veszített a népszerűségéből.
A most megvásárolandó fiatal szakmunkástanulóknak, pályakezdő munkásoknak nem lesz majd olyan gondjuk, hogy tandíjra költenék az állami pénzt, hiszen az az elvárás, hogy egyetem közelébe se menjenek. A másik feltétel pedig az, hogy öt évig Magyarországon dolgozzanak. Hogy mennyire életszerű úgy vélni: diploma nélküli fiatalok itthon maradva törleszteni tudnak majd, azt hagyjuk, nyilván senki nem vizsgálta meg. Most senki sem gondol arra, hogy ha egy szakmunkástanuló gyorsan vesz az ingyennek vélt pénzből egy autót, viszont nem talál majd munkát, akkor miből is fog törleszteni öt év múlva. No de legalább – gondolhatják a politika alkimistái – addig is a zsebünkben vannak. Nem véletlen, hogy idén csaknem háromszor annyi hitelkeret jut a melós ifjaknak, mint a diákoknak. Ezzel ez a korosztály alighanem meg is kapta a maga búcsúcéduláját, egyébre, például szabad és élhető piacgazdaságra, versenyképes fizetésre, érdekeit képviselő szakszervezetekre már ne számítson, erről nem szól az üdvösségi paktum.
A népességi korfa felső ágainál, a nyugdíjasoknál már nincs akkora gond, ami helyes szavazói hajlandóságot illeti. Viszont őket másfél évtized óta arra szoktatták, hogy normális nyugdíjemelés helyett nagyon, de nagyon tudjanak örülni egy kis mócsingnak a választási malacpecsenyéből.
Most jött a hír, miszerint a Magyar Posta ősztől kézbesíti mintegy 2,5 millió nyugdíjasnak az utalványokat, amelyeket december 31-ig lehet majd felhasználni. 30 ezer forint értékű cédulákról van szó, azt az összeget hivatott kiváltani, amelyet akkor ígértek meg, amikor kiderült, hogy a magas élelmiszerinfláció miatt már a szólásszerűen hivatkozott csirkefarhát is elérhetetlen százezreknek. Kezdetben még valamiféle ködös és értelmezhetetlen ÁFA-visszatérítésről értekeztek, aztán rájöttek, hogy azt nem lehet kézbe fogni. Nem lehet mellékelni a jóságos miniszterelnök portréját, ahogy egy egyszerű banki utaláshoz sem. Először arról volt szó, hogy július végétől mennek az utalványok, ám gondolom rájöttek: a kampány idejére már felelőtlenül eldőzsölik az érintettek, és nem is fognak emlékezni arra, hogy a fényes tekintetű személyesen lépett fel érdekükben az úgynevezett indokolatlan áremelések ellen. Amúgy a bűnbánó kuponok őszi kézbesítésének pontos dátuma ma is homály, nem ígérnek semmit, azt könnyű betartani.
„Emberi balgaságot hirdetnek, amikor azt mondják, hogy mihelyt a ládába dobott pénz megcsörren, a lélek azonnal a mennybe száll.” ezt Luther Márton reformátor lelkésztől idéztem. Tanainak elterjedése nyomán, tudják, lett is a hivatalos klérus háza táján pár évszázados felfordulás.
