„Köszönjük,
Kovátsműhely

Besúgók és békefenntartók

24/07/2021 19:33

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Lőrincz Csaba

Vasárnap 5-kor újabb daltörténettel jelentkezett a Kovátsműhely: Kováts Kriszta Szakcsi Lakatos Béla és Fábri Péter És semmi más című dala után Forgách András írót kérdezte édesanyja titkosszolgálati munkájáról, majd Iványi György közgazdásszal beszélgetett vietnami békefenntartói szerepéről.

2021. július 18. Kovátsműhely (2021. július 18., vasárnap 17:00)
53:19
00:00
Műsorvezetők: Kováts Kriszta Szerkesztők: Pályi Márk
Az adás indításaként az énekes-műsorvezető, Kováts Kriszta És semmi más című dalát énekelte el a hallgatóknak, amelyet Szakcsi Lakatos Béla írt neki, a szöveget pedig szokás szerint Fábri Péter szerezte. A dal apropóján először Forgách András írót faggatta, aki néhány évvel ezelőtt váratlanul értesült róla, hogy nem csupán édesapja, hanem édesanyja is titkosszolgálati ügynök volt a Kádár-rendszer alatt – ezután azonnal hozzáfogott erről szóló könyve megírásának, amiről azonban senkinek nem beszélt, még a kiadónak is csak a kész kéziratot nyújtotta át fél évvel később. A könyvet mára közel húsz nyelvre fordították le, az író pedig a mű „javított kiadása” után immár harmadik változatát szerkeszti. A regény megfilmesítési jogát is megvették, de egyelőre nem készült belőle film.

 
Kováts Kriszta Forgách Andrással és Iványi Györggyel
Fotó: Pályi Márk / Klubrádió
 

Forgách jelenleg Zehuze című korábbi könyve újraírásán dolgozik. A regényben családja történetét dolgozza föl, Palesztinába kivándorolt és ott íróvá, tanítóvá vált nagyapjától kezdve szüleiig, akik ottani megismerkedésük után Budapestre költöztek vissza. Forgách édesanyja már ott született, édesapja pedig a második világháború elől ment ki oda, az Izrael Állam megalapítását övező polgárháborúk hatására azonban inkább visszatelepültek Magyarországra, kommunista hitükhöz is az itteni rendszer kiépítésében vállalt szerep állt közelebb. Forgách édesapja újságíróként, többször az MTI külföldi tudósítójaként dolgozott, Londonban és Kairóban is szerepet vállalt – utóbbiért Vas István és Zelk Zoltán mint arabbarát, öngyűlölő zsidót kárhoztatták – természetesen ez is csak egy nemrég napvilágra került titkosszolgálati jelentésből derül ki. Forgách elmondása szerint édesapja tudósításaiban reális értékítéletet tudott alkotni a nyugati államok előnyeiről, az alapkérdések tekintetében mégis ragaszkodott kezdetben sztálinista, majd merev kommunista elveihez. Csakúgy, mint felesége, az író édesanyja, aki miután férjét skizofrénként diagnosztizálták, átvette tőle a besúgói szerepet is, fián keresztül többek közt a demokratikus ellenzék több tagját, köztük Forgách legjobb barátját, Petri György költőt is megfigyelte. Az író az adásban vallott kettős viszonyáról édesanyjához, hiszen gyermekként szeretettel kötődött hozzá, édesanyja besúgói szerepével azonban köntörfalazás nélkül számot akart vetni a nyilvánosság előtt.

Az Esti Kornél zenekarnak az adás közepén elhangzó Ki vagyok én? című dala után a műsor egy izgalmas magántörténettel folytatódott. Kováts Kriszta baráti társaságban hallotta Iványi György közgazdász, volt bankár elbeszélését hajdani vietnami békefenntartói szerepéről. A közgazdászt ismerőse informálisan kereste meg a vietnami háború utolsó időszakában, hogy a nemzetközileg, minden tábor bevonásával szerveződő békefenntartói misszió részese legyen. A művelt és agilis fiatalember kalandvágyból és különböző magánéleti, illetve szakmai okok miatt is igent mondott rá. A beszélgetésben Iványi érdekes részleteket mesélt el a kint töltött időszakról, de az adás végén a műsorvezető azért pályája más részeiről és a jelenlegi hazai helyzetről is kérdezte a rendszerváltás környékén nagy gazdasági eredményeket felmutató és több társadalmi ügyben szerepet vállaló szakembert.

 
Kováts Kriszta Török Andrással és Diószegi Endrével
Fotó: Rózsahegyi Gábor / Klubrádió
 

Ha az érdekfeszítő beszélgetés minden részletére kíváncsi, akkor kattintson a fenti hangsáv lejátszás gombjára és hallgassa meg az egész adást! Azt pedig ne felejtsék, hogy most vasárnap délután 17 órakor, majd este 22-kor az ismétlésben újabb adással jelentkezik a Kovátsműhely műsora, amelyet az elhangzás után a honlapon is bármikor meghallgathatnak persze. Az új adásban Kováts Kriszta Esténként más a Körút c. dala után először Török András művelődéstörténésszel beszélget a budapesti Nagykörút kiépítéséről, beépítéséről és történetéről, majd Diószegi Endre irodalomtanárt faggatja a Körút irodalmi vonatkozásairól. A beszélgetésekben számos érdekesség és néhány meglepő dolog is elhangzik majd, és persze a Kiskörút is szóba kerül. Tartsanak velünk vasárnap 17 órától!

A holnapi adás témaadó dala: