„Klubrádió“
Esti gyors

Bátorság, összefogás és némi jövőbe vetett hitt - Dési János jegyzete

29/06/2020 18:03

| Szerző: Dési János/Klubrádió

De lassan itt az ideje azért egy B-tervnek is.

2020. június 29. Esti gyors-részlet (2020.06.29. Dési János jegyzete)
03:46
00:00
Lehet-e alámerülni és kibekkelni egy diktatúrát? Hogy majd elfújja a fejünk felől a nyugati szél, és akkor megint lesz heje-huja mulatság, és ismét térdig gázolunk a szabadságban, a demokráciában. Nyilván, hogy lehet, miért ne lehetne? Bár Sztálint még különös fából faragták, Gorbacsov már azt mondta, bocs, rossz vicc volt, mindenki mehet a saját útján tovább.

Akik ügyesen kibekkelték, a felszínre törtek. Egy részüknek rögtön nagy szája lett, és már úgy emlékezett, hogy ő fújta azt a passzátszelet, ami a változást hozta. S közülük nem kevésnek aztán komoly része lett a fejlett diktatúra gyors és hatékony visszaépítésében – lényeg, hogy kisebb alkotmánybírósági stallumokkal és más értéktelen üveggyöngyökkel kifizették őket. Lehet hatra dűlni és teli szájjal bufogni azokon, akik szerint ez így most még sincs jól.

Szabadságszerető barátaim pedig előszeretettel ekézik azokat, akik egy picipicit másként gondolják, mint ők – ezeket aztán nagy igazságosztó hevületükben alaposan kiosztják, és meg is van ott is a napi elégedettségfaktor: Hiszen én igazságos vagyok, mindenkit egyenletesen utálok. És ezt ki is mondom. A zsebduce pedig a tízmilliárdokból újjáépített királyi vár erkélyén újabb csupor kovászos uborkát tesz el – meg Mészáros Lőrinc útján három falut, többezer jobbágyot, néhány kastélyt, pár gyárat és két maradék háztömböt az Andrássy úton – más dolga már nincs. A többit végzi a szorgos szolgahad, hogy nézni is tereh.

Közben szorgalmasan épül-szépül a diktatúra. Egy örökké sértett Döbrögi most éppen a magyar színjátszás egy régi intézményét számolja fel. Mert neki nehéz gyerekkora volt, ezért felnőtt korában törhet-zúzhat. A zsebduce meg szereti, ha alantasai kulturális értékeket pusztítanak, mert több buta ember – több fideszes szavazó. Nem beszélve a készpénzről, amit haza lehet vinni az oktatásból.

Tudom, nagyon nehéz szembenézni azzal, ami történik. És az utolsó erőig küzdeni kell a Színművészetiért – ami történetünkben jelkép jellegű – és minden elismerésem azoké, akik ezt megteszik. De lassan itt az ideje azért egy B-tervnek is. Mi van, ha mégsem sikerül megmenteni ezt az intézményt és a dilettáns ripacsok ideje jön ott el, akik már szép sikereket könyvelhettek el a színházak egy részének elfoglalásából? (Ó, ők nem Boguslawskik az Ikszekből – hanem nem túl tehetséges mamelukok, akik tudják, az az elvárás, hogy vezényszóra mondjanak egyenvéleményt, a pártutasítás szerint.)

Szóval, B-terv is kellene. Nem tudom pontosan mi lehet az, az is elképzelhető, hogy már valahol-valakik gondolkodnak ezen. A minap felvetettem egy alternatív iskolarendszert, volt ilyen a történelemben, Lengyelországban vagy Koszovóban például – igaz, ehhez bátorság és összefogás kell, valamint némi jövőbe vetett hitt – a többi ebből kialakul. Azt, hogy miért nem lehet megcsinálni, azt napestig tudom sorolni én is. Most mégis az érdekelne: Hogyan? Hol? Kivel?

Persze alá is lehet merülni, fel lehet adni újabb területeket, nézni, ahogy a kisgömböc szépen hízik, ahogy felzabál mindent maga körül. Lehet szörnyülködni, hogy jaj, kik ezek és mit akarnak. És talán van egy pont, ahol meg lehet mutatni, hogy mégiscsak van egy szabadságszerető Magyarország, amelyik nem csak kibekkelni akar, amelyik nemcsak bírálni tud, nemcsak alámerülni.

Nem új ez a dolog, Szabó István hatvanas évek közepén készült fontos filmjéből, az Álmodozások korából idézném megint: Frank néni! Tessék felébredni.

Dési János jegyzete a 2020. június 29-i Esti gyorsban hangzott el.