B-közép ország - Pikó András jegyzete

Amihez képest mindaz, amit a valódi focihuligánok a lelátókon művelnek egy-egy válogatott meccsen, halvány utánzat csak. Pedig emlékezhetünk néhány szégyenteljes pillanatra, mit műveltek a hazai ultrák, amikor az ősellenség Romániával meccseltünk, mi történt, amikor izraeli csapattal kerültünk össze és láttuk a minapi nagyszombati meccs előtt és alatt készült képeket is. Volt ott minden, verekedés, sörös dobozzal hajigálás, az ellenfél játékosainak megdobálása és a szomszédos ország meggyalázása. Az egész világot bejárta a felvétel, amikor az egyébként sikeres franciaországi EB-n a portugál meccs előtt az ellenfél klasszisának, a világ jelenlegi talán legjobb játékosának undorító gyalázásával múlatta az időt több száz magyar drukker. Jó érzésű embernek ég az arca a szégyentől ilyenkor és persze nem tud nem gondolni arra, milyen szálakon kapcsolódnak a hazai politika jobboldalához a lelátói alvilág vezérfigurái - gondoljanak csak a Lendvay utcai székház kigyúrt védőire, vagy a nemzeti választási iroda előterében Nyakó István elé álló kopaszokra - mindegyik büntetett előéletű volt.

A sikertelenség, a mindig mi vagyunk a vesztesek érzése , az állandó kudarcélmény miatti frusztráció és az ebből fakadó nacionalista túlkompenzálás a közös lélektani gyökere a lelátói erőszaknak és az épp most az európai fősodorból kiiratkozni akaró agresszív jobboldali kormánypolitikának.

Egymást feltételezik és erősítik.

Tegnap este végre láttuk, hogy mi a jó recept ez ellen - a siker, a magunk és a vetélytársak és a szabályok tiszteletével elért jó teljesítmény. Tegnap a magyar válogatott európai színvonalon focizott, a magyar szurkolótábor pedig méltó társa volt és úgy köszönte meg a győzelmet, ahogy azt kell: több ezer ember énekelte a Himnuszt.

Mintaszerű volt az egész.