Azt javasolja a PDSZ a gyakornokoknak, hogy bukjanak meg, úgy több lesz a fizetésük
7/01/2025 12:17
| Szerző: Klubrádió
A pedagógusok béremelése nem hozta a várt eredményt, sokan még a vizsga előtt elhagyják a pályát, a katedrára 900 nyugdíjast tanárt hívtak vissza, mert mást nem találtak - erősítette meg a tanárokkal kapcsolatos szárnyra kapott híreket a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője. Egyúttal nevetségesnek nevezte azokat a kormányzati híreket, hogy 2300 fővel több pedagógus van a pályán.
Arról is beszélt, hogy gyakornoknak lenni valóban most jó a pályán, nekik valóban 21,2 százalékkal emelkedett a bérük, de a többi fizetési fokozatban a pedagógus I-et leszámítva nem találkozhatunk ilyen mértékű emeléssel. Amint kikerül valaki a gyakornoki pozícióról, akkor rögtön négy órával emelkedik az óraszámok és ahogy betölti a 25. életévét, megszűnik az adókedvezmény is - teszi hozzá.
Nagy Erzsébet azt mondta, azt szokták javasolni a gyakornokoknak, bukjanak meg vagy ne menjenek át a minősítő vizsgán, akkor tovább tudnak kicsit gyakornokok lenni, addig is több a bérük.
Mint mondta, a pedagógus I-be kötelező átkerülni gyakornoki státuszból a második vizsga után, de pedagógus II-be nem kötelező kerülni. Így a szakszervezet azt javasolja, maradjanak ott, ahol most 21,4 százalék volt a kötelező emelés.
A Pedagógus II-be csak 19 százalék, a mesterpedagógus kategóriában 13,8 százalék volt a bérnövekedés.
Hozzátette: ennek tükrében vannak már olyan mesterpedagógus kollégák, akik már jelezték, hogy idén már nem vállalják a kategóriával járó szaktanácsadást és nem csinálják meg a mesterpedagógus programjukat, inkább visszacsúsznak a pedagógus II-be.
Nagy Erzsébet úgy véli, ha így marad a rendszer, felszámolja végül saját magát, mely olyan szempontból nem lenne rossz, hogy ez egy alkalmatlan szisztéma, a minősítés is megalázó és nem tükrözi a pedagógus kvalitását.
2025.01.07., kedd 7.33
Riporter: Para-Kovács Imre
