„Zajlik
Megbeszéljük...

Az új államfő apja csak egy szimpla náci szimpatizáns vidéki ügyvéd volt, nem a kommunista terror ártatlan áldozata

1/03/2024 18:37

| Szerző: Klubrádió/Ivánkai Márk

Nem igaz az Karsai László történész szerint, amit Sulyok Tamás, a megválasztott új államfő mondott az apjáról, ugyanis soha senki, legkevésbé a népbíróság nem ítélte halálra az apját, ugyanakkor indult ellene nyomozás a német megszállást dicsőítő cikkéért. Karsai a Megbeszéljük című műsorunkban elmondta, hogy Sulyok László a Magyar Nemzeti Szocialista Párt egyik megyevezetője volt. 

2024. március 01. Megbeszéljük-részlet (2024.03.01.) Karsai László
12:59
00:00

Sulyok Tamás, a megválasztott új államfő vagy hazudik az apjáról, vagy téved – hangsúlyozta cikkében Karsai László történész. Sulyok Tamás ugyanis korábban azt mondta, hogy édesapját távollétében 1946-ban halálra ítélte a népbíróság. Szerinte csak úgy tudta elkerülni a kivégzését az apja, hogy tíz évig az ország másik felében bujkált papírok nélkül. 

Karsai László történész a Megbeszéljük című műsorban beszélt arról, hogy Székesfehérváron dr. Sulyok László néven volt egy ügyvéd 1945 előtt, és egy ilyen nevű ügyvéd ellen indult nyomozás a német megszállást dicsőítő cikkéért a háború után. Az új államfő apját, dr. Sulyok László székesfehérvári ügyvédet soha senki, legkevésbé a népbíróság nem ítélte halálra – jelentette ki Karsai László történész.

Az igaz, hogy elkezdett bujkálni, de nem 1946-ban és nem az állítólagos halálra ítélése után, hanem már '45 tavaszán közvetlenül a felszabadulás után – mondta a történész. Karsai László közölte, hogy a Magyar Nemzeti Szocialista Párt új megyevezetője, dr. Sulyok László egyik cikkének bevezetőjében hazánk német náci megszállását azzal ünnepli, hogy 1944 március végén végre levegőhöz jutottunk. Ebben az időben a vidéki zsidóság jól megszervezett deportálása már jó egy hónapja zajlott. Sulyok László a cikke végén így fogalmazott: "Jöhet hozzánk mindenki, akit zsidó vértől való mentessége, erkölcsi feddhetetlensége és magyar nemzetiszocialista meggyőződése erre feljogosít."

Karsai szerint Sulyok László egy szimpla náci szimpatizáns, szélsőjobboldali és antiszemita vidéki ügyvéd volt, nem a kommunista terror ártatlan áldozata. A történész hozzátette, hogy az államfő apja Zászlóbontás címmel írt egy antiszemita cikket, amelyben embereket toboroztak a nácibarát pártba.

"Egy párttagságát tekintve meglehetősen jelentéktelen, kicsinyke, de annál lelkesebb nácibarát pártnak a megyevezetője '44 június 17-én Zászlóbontás címmel írta az államelnöknek az édesapja ezt a cikket, és toborozza az embereket a pártjába. A cikk megjelenése alapján, már zsidók nincsenek Székesfehérváron, deportálták őket a harmadik tisztogatási akció keretében. Sulyok László boldogan ünnepli a német megszállást azzal, hogy >>végre szabadok lettünk, amikor megszálltak minket a németek, most már urak lehetünk a saját hazánkban.<< Ez egy nagyon ostoba, nagyon antiszemita, nagyon németbarát cikk" – fogalmazott a történész.

2024. március 01. Megbeszéljük-részlet (2024.03.01.) Kálmán Olga
12:39
00:00

Sulyok Tamás azonnal tisztázza, hogy tudatosan mentegeti-e nácibarát édesapját – szólította fel a hivatalban lévő köztársasági elnököt Kálmán Olga, a DK frakciószóvivője is hozzátette, hogy ha igazak a vádak, akkor azonnal le kell mondania a megválasztott államfőnek.

"A mai napon a hvg.hu-n jelent meg Karsai László történész írása, amelyből kiderül, Sulyok Tamás hazudott a magyaroknak, eltagadta édesapja nácibarát múltját, és azt hazudta, hogy apját 1945 után halálra ítélték. A történész dokumentumokkal bizonyította, hogy édesapját nem ítélték halálra. A Demokratikus Koalíció azonnali válaszokat követel Sulyok Tamástól. Igaz-e, hogy hazudott a családja múltjáról, legfőképpen a nácibarát édesapjáról? Sulyok Tamás vagy azonnal tisztázza az édesapja kapcsán felmerült vádakat, vagy még hivatalba lépése előtt azonnal lemond" – mondta Kálmán Olga.

Hozzátette, ezzel egy időben Orbán Viktornak is mennie kell, hiszen ha igazak a vádak, már a harmadik köztársasági elnöke bukott meg morálisan és politikailag a miniszterelnökkel együtt.

A teljes beszélgetéseket a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg.

Megbeszéljük/Interjú Karsai Lászlóval és Kálmán Olgával
2024. március 1., péntek 16:20 és 17:20
Riporter: Bolgár György