Az Ordoban-buli - Dési János jegyzete

Mint az közismert, még alig halkult el az Auróra lövegének robaja - ugyanis november 7-ét mutatott a naptár -, amikor a pesti Vígszínházban vagy egy fél óra késéssel lehetett csak elkezdeni a Diktátor című darabot. Ugyanis egy-két diktátor a városban grasszált, és ettől megállt az élet.

Jól értesült, ahogy manapság fakezű kollégáim mondani szokták, az ügyekre rálátó források szerint az egész úgy kezdődött, hogy a diktátor elvesztette az önkormányzati választásokon a fővárost és hozzá még egy-két nagy várost, és ettől mérhetetlen szomorúság fogta el. Hogy az ő népe háládatlan. Nem tudja megbecsülni, hogy ő éjt nappallá téve küzd a migráncsok és a Soros-veszély ellen. Erre tessék, kígyót a kebelén.

Mert Ankara és Isztambul elveszítése még ennek a kérges lelkű diktátornak is fájt. Szomorkodott és bánkódott, ám ekkor eszébe jutott az ö kenyeres pajtása és éltanulója. Hát a Viktor! Hogy most azonnal csapot-papot hagyva odareppen hozzá és elbeszélgetnek a világ folyásáról. Hogy akkor most mit lehet azért mégis tenni, nehogy már, ez a nép teljesen elszemtelenedett, meg még a végén azt képzelje, hogy lehet itt csak így össze-vissza szavazni.

Régi szokás szerint csomagolt illő ajándékot, két zacskó duplán pirított szotyolát, de a legjobb anatóliai minőséget.

Budapesten aztán újabb csapás érte. Kiderült, hogy bizony a kis barátja, akit a népek nagy-nagy szeretettel úgy emlegetnek, hogy a kis ember nagy nadrágban, hát mi tagadás, elbukta Budapestet és még pár nagyobb várost hozzá.

Hiába vigasztalta Orbán effendi azzal, hogy azért a vidék, a pirospozsgás arcú legényekkel és rogyásig szülni akaró szép magyar szüzekkel az övé maradt, a hangulat valahogy már mégsem volt olyan, mint régen.

- Azért a bánya még megy? - kérdezte Erdogan együtttérzően.

- Megyeget - vonta meg a vállát a kis ember nagy nadrágban.

- Aztán a gyerekek még a saját lábukon állnak?

- Álldogálnak, álldogálnak - bökte oda Orbán, de közben férfiasan elcsuklott a hangja.

- Na és Mészáros effendinek megy a boltocska? - így a vendég.

- Csurran-cseppen - bökte oda Orbán, de nem tünt boldognak.

Erdogan, aki közismerten érző szívű, megértő és segítőkész vezető és barát hírében áll, nagyon megsajnálta az ő európai kis társát. Gondolta, felvidítja.

- És Viktor, azt hallottad hogyan köszöntötte a te Borkaid a városi közgyűlést?

- Ez valami vicc? - probálkozott a magyar miniszterelnök.

- Jaj nem, ez olyan komoly, mint egy puccs ellenem. Azt mondta az ellenzéknek, hogy maguk teljesen kuplerájt csinálnak a városházából. - És elkezdte a térdét csapkodni, annyira tetszett neki  saját tréfája.

- Hát Recep ez egyáltalán nem vicces - nyalta meg a szája szélét a magyar.

- Akkor más ötletem van - mondta Erdogan, mert ő nem az a fajta, aki könnyen feladja. - Mi lenne, ha lezárnak az egész várost, nem engednénk át az embereket az utca egyik oldaláról a másikra, bezárnánk őket a metróaluljáróba, hogy bepisiljenek. Az iskolások nem mehetnének haza, rájuk zárnánk az óvodát, meg nem tudnának be- és kimenni a munkahelyükre; ilyesmikre gondoltam. Mi meg kiülnénk egy hungarikum snapsszal a teraszodra, és onnan röhögnénk rajtuk.

- Nem is tudom - mondta Orbán, aki kicsit bátortalannak tűnt még az efféle ügyekben.

Erdogan kicsit félreértette a helyzetet:

- Jó, jó, tudom, hogy egy kis tömeggyilkosság, gyerekek lebombázása, kórház ágyuzás, vagy az ellenzékiek lecsukása nagyobb mójka, de hiába vagy te türk és kipcsák, hiszen ismerem a fajtádat, azért mégiscsak az Európai Unió miatt te csak egy szárnyaszegett diktátor vagy. De ne keseredj el barátom, a bonsai is néha az égig ér.

- Hozott anyagból dolgoztatunk valamennyien - mentegetődzött Orbán és hasba öklözött egy előre odakészített szörnyű görbe orrú Soros-szalmabábut.

- Gyere Recep, próbáld ki, ez nagyon jó. De az Ádernak ne szólj, az még ennek sem tudna örülni - tette hozzá.

Pár percig csöndesen öklözték a Soros-féle szalmabábut és kezdtek megnyugodni. Közben Erdogan ellopta a bábu sapkáját, Orbán meg ügyesen a török elnök óráját lovasította meg - odaigérte Putyin barátjának két nappal korábban, aki davaj csaszi felkiáltással köszönte meg magyar barátai támogatását, valamint az örököt és megbonthatatlant.

De  tudom, sokan kiváncsiak már, hogyan ért véget a történet. Nos elárulom. Pár ügyeskezű TEK-es és rendőr és BKV-kalauz lezárta a várost, lett nagy tolakodás, csűdület, és ezzel szereztek a két jóbarátnak pár kellemes percet. 

Erdogan elégedetten dőlt hátra. - Viktor effendi, ide én visszajövök máskor is. Há ez remek volt. Tudod, én ha egy üres mentőautót látok elmenni az utcán, elszomorodok. De ez a mai, ez mindent megért.

Éljen az örök és megbonthatatlan. A török-magyar.

Dési János jegyzete a 2019. november 9-i Hetes Stúdióban hangzott el.