„Vásároljon
Operaklub - nem csak operakedvelőknek!

Az operák sztárjai a tenorok

6/12/2020 18:33

| Szerző: Klubrádió

Az operák sztárjai a tenorok. Ők a szerencsések, hisz számukra írták a legvonzóbb melódiákat a szerzők. Ezt a hangfekvést nem lehet megtanulni, erre születni kell és ezért van az, hogy egy jó tenor még meglett korában, kicsit pocakosan is alakíthatja a vonzó hősszerelmest. Azért persze vannak kivételek.

2020. november 30. Operaklub - nem csak operakedvelőknek! (2020. november 30., hétfő 15:00)
48:16
00:00
Műsorvezetők: Hábetler András Szerkesztők: Árva Brigitta
Az Operaklub legutolsó adásában Hábetler András híres tenorok előadásaiból hozott válogatást, amelyből nem hiányozhatott a világhírű "három tenor": Plácido Domingo, Luciano Pavarotti és José Carreras.

1990-ben az O Sole Míó a trió előadásában bizonyította, hogy az opera túlmutat az operaházak közegén, és milliókhoz hozta közel a műfajt, egyúttal üzletileg is nagyon profitábilis megoldásnak bizonyult a produkció.

A jó tenor az opera műfajának a középcsatára, hiába rohangálnak a többiek, mégis ők rúgják a gólokat, hiszen ők a sztárok, számukra írták a szerzők a legvonzóbb melódiákat, és a tenor hangokban van valami pszicho-fiziológiai hatás, aminek a közönség nem nagyon tud ellenállni. Míg a prózai színházban egy férfiszínész karrierjében adott, hogy fiatalon játszik Rómeót, később Hamlet, Macbeth és Lear királyként fejezi be a karrierjét, addig a tenor operaénekes komoly potrohhal, 60 évesen is játszhat hősszerelmest, mert a hangfaj határozza meg a szerepkört. Ugyanis a szerelmes férfiakat 99%-ban tenorhangra írták a szerzők a 19. századtól. Korábban azonban a kasztrált énekesek voltak azok, akik ezeket a romantikus szerepeket alakították: ugyan szoprán hangon énekeltek, de mégis férfitestben, nagy hangerővel - kétszáz éven át ők voltak a sztárok, akiket a tenorok váltottak le. Itáliában a 17. századtól hatalmas kultusza volt a kasztrált énekeseknek. Egyetlen olyan hangfelvétel maradt meg, ami ezt a jelenséget bemutatja, az 1900-as évek elejéről Alessandro Moreschi, ő volt a Vatikán hivatalos énekese és akit az utolsó kasztráltként is szokás emlegetni.

A kasztráltak egészen virtuóz képességekkel bírtak - ők voltak az énekesek Lisztjei vagy Paganinijei - varázslatos módon énekeltek, óriási szabadsággal, hihetetlen improvizációs képességekkel bírtak, és gyakran rögtönöztek egy-egy ária alatt. Ehhez hatalmas tüdőkapacitásra és hangterjedelemre volt szükségük. A kasztráltakról egy 1994-es film is jó képet mutat, ez a Farinelli, a kasztrált című francia-olasz-belga életrajzi dráma volt. 

Rossini volt az első, aki a tenorok aranykorát megalapozta. A kasztrált énekesek éneklési módját kívánta meg a tenoristákktól, őket helyezte darabjai középpontjába. A Tell Vilmos volt az első olyan opera, melyben férfiszerepben úgy kellett magas C-t énekelni, hogy nem falzettben, hanem rendes, férfias mellkasi hangban énekelték ki azt. A híres három tenor közül Pavarotti az, aki képes ezekre a Rossini-szerepekre. Az ő eredeti hangfekvése, hangszerkezete a Donizetti, Rossini és Bellini-operák áriáira tökéletes, noha Verdit és Puccinit is énekelt a sztár.

José Carrerasnak a hangszépsége volt egészen egyedülálló, ő az emóciókat tudta egyedülálló módon a hangjával kifejezni, fiatalkori, 1976-os Tosca-áriája igazi operatörténeti pillanat, nála szebben fájdalmasabban talán soha nem énekelte senki ezt.

Plácido Domingo a 20. század egyik legfontosabb énekese, aki 40 éven keresztül az összes tenorszerepet végigénekelte, 4-5000 előadáson keresztül. És bár érte őt kritika a hangtartoménya miatt, hogy nincs magas C-je, ő abban volt igazán különleges, hogy  a zene és színház egységét meg tudta valósítani, elsöprő erejú színészi képességével a hangja létrehozta a tökéletes operaénekest, a tökéletes operai tenort.

Persze híres tenorokból nemcsak ezt a triót lehetne kiemelni, Enrico CarusoBeniamino Gigli  még nagyobb tehetségek voltak; a magyarok közül Carelli Gábort lehetne emlegetni, aki Giglinek köszönhette a karrierjét. A 20-as, 30-as, 40-es és 50-es években tucatszámra voltak olyan tenorok a világban, akik messze jobb énekesek voltak a maiaknál. Aureliano Pertile az emóciókat keltette életre a hangjával, a közönség gyakran zokogott, ha őt hallotta. Kivételes képességű volt Giuseppe Di Stefano is, aki az 50-es években volt karrierje csúcsán, noha ivott, dohányzott, éjszakázott és lusta is volt, Maria Callasszal gyakran alkottak párt a színpadon. Franco Corelli is az ötvenes években bukkant fel, őt is az egyik legjobbnak tartották - neki nem volt gondja a magas hangok kiéneklésével.

Ha még többet szeretne megtudni a tenorokról, hallgassa vissza az adást a fenti lejátszás gombra kattintva.

Operaklub - nem csak operakedvelőknek!
2020. nivember 30. hétfő 15:00
Műsorvezető: Hábetler András
Szerkesztő: Árva Brigitta