„Támogassa
Hangosfilm - Szélesvásznú verzió

„Az én ajánlatomat nem fogja visszautasítani.” – 50 éves A keresztapa

30/01/2022 09:31

| Szerző: Timár Ágnes/Klubrádió

Bár Hollywood reneszánsza jobbára arról szólt, hogy az új alkotók új elbeszélési módot hoztak magukkal, néhány mára klasszikus alkotás sok tekintetben a hagyományokat követte. Részben ilyen volt az 1972-es A keresztapa is.

Francis Ford Coppola művének talán ez a fő érdeme, mondta el Kránicz Bence. Hozzátette, hogy a film nagyságának oka talán megfejthetetlen, de az biztos, hogy sikerének egyik záloga, hogy egyszerre mutat egy a legtöbbek számára ismeretlen világot, miközben a klasszikus családi értékeket állítja a középpontba.

A filmkritikus kiemelte, Coppolának fontos, hogy a munkái a családi összefogás eredményei. Nemcsak A keresztapában, de már korábbi műveiben is rokonaival dolgozott együtt.

Ahogy minden sikeres film, úgy A keresztapa sem „úszta meg” folytatások nélkül. Sokan a második részt jobban szeretik az elsőnél, talán éppen a két idősikon zajló események miatt, vagy mert szervesen összekapcsolódik a történet a korábbi epizóddal, Kránicz Bence ugyanakkor komplexebb munkának tartja az elsőt. Abban sokáig egyetértettek a bírálók, hogy a harmadik rész egyenesen idegen a korábbiaktól, mind a történetet, mind a színvonalat illetően, a filmkritikus azonban nem tartja jogosnak ezt az elítélő hozzáállást. Szerinte, ha ma készülne el, mindenki rajongana érte, mert régen nem láttunk igazán jó gengszter filmet. Ahogy azt is fontos észrevenni szerinte, hogy a harmadik fejezet tekinthető Coppola legszemélyesebbjének az egész trilógiából. Michael Corleone történetének valamelyest saját sorsát fedezhetjük fel, ahogy az is egy fontos mozzanata a filmnek, hogy saját lánya, Sofia apját kisegítendő vett részt a filmben, épp, mint a filmben az általa játszott Mary, aki tervei ellenére lesz a maffia „tagja” és egyben áldozata. Ez utóbbi fordulat szintén szinkronban áll a valósággal, hiszen a film után megjelenő negatív hangvételű kritikák legtöbbje Sofia Coppola játékát húzta le, így ő volt az egyik fő elszenvedője a film fogadtatásának.

Kránicz Bence hozzátette, Francis Ford Coppola nehezen engedi el filmjeit, többször újragondolja és átalakítja őket. Így tett A keresztapa első két részével is, amelyekből készített egy mini-sorozatot, ahol az események időrendben követik egymást, valamint a harmadik részt is újravágta, amelyben a legfontosabb változás, hogy Michael az eredetivel ellentétben a film végén életben marad. A filmkritikus szerint ezzel még közelebb hozza Coppola a keresztapa személyiségét a sajátjával, akinek együtt kell élnie az emlékeivel.

Az adást a lejátszás ikonra kattintva hallgathatják meg. 

Hangosfilm - Szélesvásznú verzió
2022. január 29., szombat 13:30
Műsorvezető: Timár Ágnes