„Klubrádió“
Esti gyors

Az egyetlen reménysugár volt, hogy még létezik emberi humor – Dési János jegyzete

27/01/2020 17:57

| Szerző: Klubrádió

Ma a világ az auschwitzi haláltábor felszabadítására emlékezik. Arra, hogy a legsötétebb, leggyilkosabb rendszer is egyszer véget ér, és a legrémesebb tragédiák idején is kell lennie legalább egy csipet reménynek. A humorérzék, tágabban értelmezve a kultúra segíthetett abban a túlélőknek, hogy valahogyan mégis elviseljék azt, ami egyébként emberi ésszel elviselhetetlen.

2020. január 27. Esti gyors / részlet, Dési János jegyzete (20.01.27.)
03:39
00:00

Ma a világ az auschwitzi haláltábor felszabadítására emlékezik. Arra, hogy a legsötétebb, leggyilkosabb rendszer is egyszer véget ér, és a legrémesebb tragédiák idején is kell lennie legalább egy csipet reménynek. Mindez persze nem vigasz azoknak a millióknak, akiket közigazgatási bürokratikus alapossággal kifosztottak és meggyilkoltak, és nem különösebben túlélő rokonaiknak, barátaiknak, embertársaiknak sem. És még azzal sem vigasztalhatjuk magunkat, hogy az emberiség, a politikai döntéshozók, a véleményformálók, a boldog nép legalább valamit tanult volna abból, hogy hova vezet a gyűlöletkeltés. Hát ebben ne bízzuk el magunkat.

Olyan ez, mint a lavina. Most még csak kis hógolyókat gyúrnak őkelmék, aztán ki tudja, nem lesz-e belőle megfékezhetetlen lavina.

De amiről most még beszélni akarok - és ó, ne tessék benne semmiféle aktuálpolitikai utalást keresni! – az arról szól, hogy a kultúra – bármit is jelentsen ez – milyen fontos lehet.

Megpróbálok pár szót mondani a holokauszt, Auschwitz és a humor összefüggéséről. Tudom, már az ötlet is őrült beszédnek hangzik. És valóban, annyiban ez igaz, hogy ennél tragikusabb fejezete az emberi történelemnek nem volt még.

Ám egy izraeli történész, Chaya Ostrower vette magának a bátorságot és írt erről egy könyvet. Humor a Holokausztban címmel, alcíme talán többet elárul róla: Ez tartott minket életben.

Az izraeli szerző holokauszt-túlélőkkel készített interjúkat. S a beszélgetéseket elemezve jutott arra a következtetésre, hogy a humor afféle lelki ellenállás része volt a szörnyűségekkel szemben a gettókban, a munka- és haláltáborokban. Ostrower, aki kriminológus és pszichológus is, kiemeli, hogy milyen fontos szerepet játszik az ember lelki védekező mechanizmusában a humor, a kultúra, s talán ez a leghatásosabb eszközök egyike is a szörnyűségek elviselésében.

Ugyanakkor egy interjújában elmondta, amikor Auschwitzba látogatott, maga is megrendült azon elgondolkozva, vajon szabad-e Auschwitz és a humor kérdését egy lapon emlegetni. Korábban soha senki nem mert még csak hasonló kérdésben sem publikálni. Hatmillió ember módszeres legyilkolása után ez teljesen érthető. Ugyanakkor – teszi hozzá – tény, a humorérzék, tágabban értelmezve a kultúra segíthetett abban a túlélőknek, hogy valahogyan mégis elviseljék azt, ami egyébként emberi ésszel elviselhetetlen. Sok túlélő interjúalany elmondta, hogy talán az egyetlen reménysugarat jelentette az, hogy még létezik emberi humor. A könyvben többen beszámolnak arról, hogy például Birkenauban, a női táborban egész kis daljátékokat, sőt afféle balettokat is megpróbáltak előadni. Van, aki arról beszélt, hogy fogoly kabarészínészekkel és írókkal készítettek előadást, amit aztán a legnagyobb titokban mutattak be éjszaka a barakkban Auschwitzban. Ahogy az egyik volt fogoly fogalmazott: bár éheztek, körülötte éhen haltak az emberek, de akadtak olyan pillanatok, amikor úgy érezték, a „lelki táplálék” fontosabb, mint a testi, s volt, aki még azon az áron is megnézte az előadást, hogy így lemaradt az életmentő ételosztásról, s talán éppen ezért nem élte meg január 27-ét. Míg másokat éppen ez tartott életben, hogy van még emberi kultúra – ha Auschwitzból ez nem is látszik.

Dési János jegyzete az Esti gyors 2020. január 27-i adásában hangzott el.