Amikor Orbán a monarchia császári leszármazottaival pózol, az a Nagy-Magyarország iránti vonzódásának része
15/08/2025 06:56
| Szerző: Kárpáti János/Klubrádió
| Szerkesztő: Bárkay Tamás
A Der Standard felidézi, hogy a 2011-es magyar EU-elnökség alatt az uniós tanácsi épület bejáratánál lefektetett szőnyeg a Habsburg-birodalom 1848-as kiterjedését ábrázolta, hogy Orbán 2020-ban az érettségizőknek a Facebookon olyan földgömb fényképével kívánt sok szerencsét, amelyen Magyarország 1920 előtti határai voltak láthatók, 2022-ben pedig futballszurkolói sálja is Nagy-Magyarországot mutatta. Nemzetközi lapszemle.
A Habsburgok politikai szimbiózisban élnek Orbán Viktorral, a család több tagja hivatalos tisztségek elvállalásával is elkötelezi magát a magyar miniszterelnök mellett – írja a liberális szemléletű bécsi Der Standard. Felhívja a figyelmet arra, hogy két Habsburg is nagyköveti posztot tölt be, egyikük könyveket ír a Habsburg-életformáról, a másik szélsőjobboldali egyesületeknél tart előadásokat. Orbán pedig azt hangsúlyozza, hogy azonos a gondolkodásmódjuk, úgymond „ugyanazon az oldalon állnak”, miként az Habsburg Eduárdnak, Magyarország vatikáni nagykövetének, Ferenc József és Sissi szépunokájának a 2023-ban megjelent, „Beszél Ön habsburgul?” című könyvéhez írt előszavában olvasható. Orbán Viktorban a Habsburgok saját ideológiai visszatérésüket látják. Zárójelben megjegyzem, hogy a Der Standard cikkének szerzőpárosa kiemeli az Eduárd által hangoztatott, konzervatív katolikus elveket, de a lelki rokonságra való utaláskor arra nem tér ki, hogy maga Orbán református.
A másik Habsburg, aki diplomáciai szolgálatot vállalt Orbán alatt, Habsburg György párizsi nagykövet. Ő egy szélsőjobboldali osztrák szervezet 2019-es rendezvényén beszédet mondott, és ott azt hangoztatta, hogy a visegrádi államoknak politikai ellensúlyt kell képezinük Brüsszellel szemben.
Megemlékezik az írás Habsburg Ottóról is, aki aláírt olyan nyilatkozatot, amely az LMBTQ-mozgalom totalitarizmusát emlegette. Ugyanez az Ottó úgymond végtelen tisztelettel nyilatkozott Engelbert Dollfuss ausztrofasisztáról, az amerikai politikában pedig hiányolta az – idézet következik – „angolszász, vagyis fehér amerikai” szerepet.

Ottó fia, Habsburg Károly más ütemre jár. Ő most külpolitikai értelemben Ukrajna mellett kötelezte el magát, valamint támogatója volt Alekszej Navalnij orosz másként gondolkodónak is. Igaz, ami a társadalompolitikai felfogását illeti, 2002-ben halálbüntetésnek nevezte a Mifegyne terhességmegszakító gyógyszert.
Az osztrák lap kitér a Habsburg-részvétellel 2017-ben Budapesten tartott katolikus családpolitikai rendezvényre, amelyre a felettébb vitatott, Családok Világkongresszusa elnevezésű szerveződés égisze alatt került sor.
Mindennek kapcsán a Der Standard azt állítja, hogy amikor Orbán a K.u.K.-monarchia császári leszármazottaival együtt pózol, az korántsem magánjellegű dolog, hanem része a miniszterelnök Nagy-Magyarország iránti vonzódásának. A cikk felemlegeti, hogy a 2011-es magyar EU-elnökség alatt az uniós tanácsi épület bejáratánál lefektetett szőnyeg a Habsburg-birodalom 1848-as kiterjedését ábrázolta, hogy Orbán 2020-ban az érettségizőknek a Facebookon olyan földgömb fényképével kívánt sok szerencsét, amelyen Magyarország 1920 előtti határai voltak láthatók, 2022-ben pedig futballszurkolói sálja is Nagy-Magyarországot mutatta.
Itt jutunk el a cikk aktuálpolitikai lényegéhez. A Der Standard azt írja, hogy Orbán számára Trianon ma politikai eszköz. Megszólaltatja Enyedi Zsoltot a Közép-európai Egyetemről, aki felhívja az olvasók figyelmét arra, hogy a trianoni veszteség mélyen beágyazódott a magyarok tudatába, és Orbán, amikor a nemzet nagyságáról beszél, akkor azzal azt akarja mutatni, hogy „fontosabbak vagyunk, mint ahogy azt a világ hiszi”. Ezt a szimbolikát arra is használja, hogy „Brüsszel" ellen mozgósítson. Az egykori, „Magyarország Bécs ellen” narratívát felváltotta a „Magyarország az EU ellen” narratíva. Az üzenet pedig Enyedi szerint az, hogy a külső hatalmak nyomása alatt álló Magyarországnak erős vezérre van szüksége. Emellett az is szerepet játszik, hogy a határon túl élő magyarok több mint 90 százalékban Orbánra szavaznak.

Itt jönnek a képbe a Der Standard szerint a Habsburgok. Habsburg György nagyköveti megbízatásával Orbán mintegy történelmi folyamatosságot kíván felmutatni. Magyarországot már nem a Habsburgok áldozataként, hanem egy korábbi nagyhatalom egyenrangú partnereként állítja be. A konzervatív szavazók számára ez erős kép, mert Orbán ezzel önmagát a történelmi Közép-Európa védelmezőjének mutatja, és a monarchia-szimbolikát ügyesen összekapcsolja saját történetével. Ezt a stratégiát egybefűzi azzal az üzenettel, hogy Magyarországnak ismét naggyá – nem a határvonalakat illetően naggyá, hanem nagyszerűvé – kell válnia – öntudatosság, nemzettudat, keresztény értékek révén, és határozottan fel kell lépnie a Nyugattal szemben. Ezt hangsúlyozta július 26-án Tusványoson is. A családpolitikát, a dekadens Nyugattól való elhatárolódást és a szigorú migrációellenesség politikáját pedig a Habsburgok dúcolják alá a történelmi nagyság és kontinuitás látszatával.
A lapszemlét a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszók nem jelennek meg, ezért az interjúk meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra
2025.08.15., péntek 7.00
Szerkesztő: Kárpáti János
