Leomló bástyák - Rózsa Péter jegyzete
Elképesztő milyen gyorsan omlanak le ennek a 16 évnek a bástyái. Az is elképesztő – bár ez igen erős magyar értelmiségi hagyomány –, hogy ezzel együtt hogyan jelentkeznek a huhogók, a még el sem kezdett reformok azonnali bírálói.
A görénykurzus vége - Szénási Sándor jegyzete
Az első reakció persze a kussolás, amint azt a TV2 Tények című műsora oly szépen előadta: öt nyögvenyelős perc a választásról, aztán baleset, sorozatgyilkosság, ha több idejük lett volna, még a pitypangok is kinyílnak náluk.
A másik serpenyő - Kárpáti Iván jegyzete
Nézzük, mi van a másik serpenyőben! A magyarok Szlovákiában egy földrajzilag hosszan elterülő, de vékony sávban élnek délen. Ahogy keletre haladunk egyre szegényebb, lemaradó térségekben, ahová a szlovák állam nem sok forrást juttat.
Ábrándos szemekkel a rendszerváltás felé - Dési János jegyzete
Ilyet még nem láttam: sok tízezer fiatal és mérsékelten fiatal ünnepelt. Idegenek öleltek meg más idegeneket, boldogan, akik mégiscsak mi vagyunk, pacsit adtunk egymásnak, miközben a tömegben lassan araszoló autók a "mocskos Fidesz" esetleg a "ruszkik haza" ütemére nyomták a dudát.
Kritikus tömeg – Józsa Márta jegyzete
Ezt az eredetileg a nukleáris láncreakció kialakulásra használt fizikusi szakkifejezést társadalmi kontextusban arra a küszöbértékre használjuk, ahol egy kisebbségi vélemény vagy viselkedés hirtelen széles körben elterjedtté válik. Választási összefüggésben a végre valóban megképződött ellenzékre. Itt állunk most, ebben a pillanatban még nem tudjuk, hol is. Mindenesetre órákra egy eddig meg nem tapasztalt jelenség előtt.
Vizsga előtt – Kárpáti Iván jegyzete
Holnap van az a pillanat, amikor a politika végre visszakerül oda, ahová való: az emberek kezébe. Legalább egy napra. Nincs magyarázat, nincs kifogás, csak Te vagy, meg az a papír. A történelemben még soha nem azok döntöttek, akik otthon maradtak.
Meguntunk félni, kockacukor – Selmeci János jegyzete a választásra
Az elmúlt években a politikai hatalom leuralta a közéletet. Egészségtelen mértékben határozta meg a gondolkodásunkat: hogy miről és milyen szavakkal beszélünk, hogyan viszonyulunk egymáshoz, sőt azt is, hogy önmagunkat miként határozzuk meg hozzá képest.
A kémsztori folytatódik - Hardy Mihály jegyzete
Ha ritkán is, de megfordultam az elmúlt években Brüsszelben az Európai Unió központjában. Minden alkalommal elhangzottak olyan pletykák, hogy ez vagy az a magyar képviselő egy külföldi, értsd kínai, orosz vagy ki tudja még milyen titkosszolgálatnak (is) dolgozik.
A jó Orbán-interjú esete a fehér hollóval – Selmeci János jegyzete
18/07/2025 18:03
| Szerző: Klubrádió/Selmeci János
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Én azért reménykedek abban, hogy a visszavonuló Orbán Viktor egyszer majd bemegy 8-10 órára egy stúdióba, és elmeséli, hogy miért nem akart minden magyar miniszterelnöke lenni, hogy jól érzi-e magát ebben a megosztott országban, és nem bántja-e, hogy ebbe az irányba vitte a hazáját. Persze, akkor sem fogom neki elhinni, amit mond.
Természetesen én is azok közé az újságírók közé tartozom, akik sokkal jobb Orbán-interjút készítettek volna, amelynek végére a miniszterelnök elhervadó csillagvirágként állna magányosan a számára szikkadt pusztának érződő stúdióban, és elhaló hangon azt mondaná: János, igaza volt, bevallom, lemondok.
A jó Orbán-interjú azonban nem fog elkészülni, a jövő évi választásig biztosan nem. Valójában én sem tudnám elkészíteni, már csak azért sem, mert elég nehéz lenne nem elküldeni a fenébe azt, aki szerint egy zsoldos vagyok, bár remélem legalább az okosabb, veszélyesebb fajta, márpedig a dolgom nem az lenne, hogy jól megmondjam a magamét a miniszterelnöknek, hanem például az, hogy az önök kérdéseit tegyem fel neki. Na, de őszintén, önöknek nem az lenne az első kérdésük, hogy nem megy-e a fenébe?
A jó Orbán-interjú azért sem létezik, mert igazából senki sem akarja, hogy elkészüljön. Vannak, akik szerint a miniszterelnöknek nem kell feltenni azokat a kérdéseket, mert azok hazug kérdések, vagy ha nem azok, akkor a nemzet vesztét okozhatják, mások pedig a válaszokra nem kíváncsiak attól az embertől, aki egy évtizede nem akar mondani nekik semmit. Tizenöt év fájdalmát és árulását nem lehet pár óra alatt kibeszélni, sokak számára pedig sosem lenne egyetlen Orbán-interjú sem elég jó, mert egyikkel sem érne véget a rendszer, amit gyűlölnek.
Egy rendes ellenzéki nem fogja elhinni még egy saját jogán sikeres youtubernek, sőt valószínűleg még Rónai Egonnak sem, hogy nem voltak tiltott témák, és nem előre megbeszélt kérdéseket tett fel, egy rendes ellenzéki semmit sem hisz már el abból, amit a miniszterelnök beszél (ugye, ha interjú elején egyből azt hazudja, hogy őt könnyű kérdezni, akkor úgy elég nehéz is lenne), és egy rendes ellenzéki nem is kíváncsi arra, hogy valójában milyen gondolatok állnak Orbán Viktor döntései mögött, ő meg nem akarja elmondani, pedig basszus, de jó lenne tudni.
Eddig nem értettem, hogy Orbán miért nem használja ki jobban ezeket a lehetőségeket, miért nem húz valami nagyot, miért nem beszél hozzám is, vagy legalább a saját táboron kívül máshoz, és talán ők is ezt mérhették, mert tegnap óta már jobban látni, hogy mire megy ki a játék, hogy ő még a Hatvanpusztára is válaszol, bátor ember, aki érti a világot, és emelt fővel megy csatába. Leírni semmiképpen sem érdemes őt, hinni a szavának vagy annak, hogy a választások megnyerésén kívül bármi másról is szólna a podcast show, szintén nem szabad.
Én azért reménykedek abban, hogy a visszavonuló Orbán Viktor egyszer majd bemegy 8-10 órára egy stúdióba, és elmeséli, hogy miért nem akart minden magyar miniszterelnöke lenni, hogy jól érzi-e magát ebben a megosztott országban, és nem bántja-e, hogy ebbe az irányba vitte a hazáját. Persze, akkor sem fogom neki elhinni, amit mond.
Addig pedig hadd meséljem el az egyik kedvenc történetemet. Váradi Júlia kollégánk egyszer véletlenül összefutott egy kulturális rendezvényen Lázár Jánossal, és ha már ott volt, interjút is készített vele, amiben megkérdezte a minisztert, hogy nem szégyelli-e magát esetleg.
Egész jó kérdés volt.