Paks2: engedik az oroszok a rövidebb visszafizetést
Az orosz kormányülésen elfogadták, hogy módosuljon a hitelszerződés a májusi variációhoz képest. A korábbi 21 éves lejáratot 16 évre szűkítették. Külföldi lapszemle.
Az orosz kormányülésen elfogadták, hogy módosuljon a hitelszerződés a májusi variációhoz képest. A korábbi 21 éves lejáratot 16 évre szűkítették. Külföldi lapszemle.
Születésének évfordulója kapcsán Greta Garbo különleges pályafutásáról, valamint Hollywood aranykorának további legendás alakjairól beszélgettünk.
Az alapos hangú rangos költő három versét hallgathatják meg a Belső közlés internetes rovatának mai kiadásában.
A 10. Szörp Szóda Fesztiválon harmadik alkalommal osztottuk ki az Arany Zebra-díjakat.
Egykor volt iskolai versenyeket idézett meg az Anno Budapest: Egykori iskolai versenyek adása. Tartsanak velünk és hallgassák meg a történeteket!
Ferenc pápa egyik fő elve a vallásközi párbeszéd. Rövid budapesti látogatása során nem csak katolikus püspökökkel találkozott, hanem zsidó vezetőkkel is.
Főszerepben ismét a társadalom. Bíró Bori az Együnk Egymásért programról és a megváltozott munkaképességű emberek munkaerőpiacra segítéséről beszélgetett vendégeivel.
Helyszíni beszámoló a Budapest Fórumról - Csernyánszky Judit interjúi
Djokovicnak nem sikerült az amire több, mint 50 éve más sem volt képes. Erről és a csütörtökön elkezdődött a 2021-es NFL szezonról beszélgetett Rév Dániel vendégeivel.
Ma van a Takarítás Világnapja. Erről és a közösségi komposztálókról beszélgetett a műsorvezető Lay Viktória a Tudatos Vásárlók Egyesületével.
Az idén 30 éves csepeli Burattinoban olyan gyerekek élnek és tanulnak, akik az iskolák zöméből már valószínűleg régen kimaradtak volna.
Csak hétfőn folytatódik a szavazás az előválasztáson, a szervezők ismeretlen eredetű tömeges terhelésről írnak.