Deák téri késelés: elszabadultak az indulatok
A Deák téri késelés után is megjelent a közbeszédben a börtönkörülmények szigorításának és a halálbüntetés visszaállításának igénye. Németh Zsolt kriminológust kérdeztük.
A Deák téri késelés után is megjelent a közbeszédben a börtönkörülmények szigorításának és a halálbüntetés visszaállításának igénye. Németh Zsolt kriminológust kérdeztük.
Idén biztosan nem lesz nyugdíjprémium. És jövőre, a választások előtti „ígéretek évében”? Sok még a bizonytalanság, és nem csak e körül.
A költészet napjától a karanténidőszak legvégéig a Klubrádió honlapján minden nap közzéteszünk egy verses vagy prózai felolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül, hogy az otthon maradást ezzel is tartalmasabbá, könnyebben elviselhetővé tegyük. Ma Kántor Péter Egy hétfő délelőtt Majdanekben című versét hallgathatják meg a szerző előadásában.
Kétharmados törvényeket ír felül Kövér László rendelkezése az újságírók parlamenti munkájáról, mozgásáról, így várható volt a strasbourgi bíróság elmarasztaló döntése.
A Reuterstől New York Timeson át a Bloombergig több helyen foglalkozik azzal a nemzetközi sajtó, hogy várhatóan június 20-ával megszüntetik Magyarországon a rendkívüli állapotot. Utóbbi hozzáteszi: ettől a miniszterelnök hatalomkoncentrációja korántsem szűnik meg. Orbán Viktorról is ír a Newsweekben megjelent véleménycikkében Pete Seat, ifjabb George Bush elnök fehér házi szóvivője, aki az autoriter vezetők sorában a magyar kormányfőt Vlagyimir Putyin, Hszi Csin-ping és Nicolás Maduro mellett említi. Szerinte ők olyan generációhoz tartoznak, amely csak nyertesekre és vesztesekre osztva hajlandó látni a világot.
„Elrendelem” – ez a szó bizonyítja a miniszter felelősségét az úgynevezett ágyfelszabadításban. Bár igyekezett ezt elhallgatni, illetve az orvosokra hárítani.
Én mondom meg, mire kapsz pénzt – ennek jegyében folyik a politikai játék az önkormányzatokkal. Nem a települések a vesztesek, hanem az emberek.
A kormányzat jövő évi költségvetési tervezete ellehetetlenítené az önkormányzatokat, az állam a települések legfontosabb bevételi forrására is rátenyerel.
A verset a szerző előadásában hallgathatják meg. Afféle rímelő csodagyerekként, Weöres Sándor-utódként tűnt föl, valójában meglehetősen különböző esetek.
Lassan könyvárnyi irodalma lesz annak, mit nem tudunk, arról a komplex jelenségről, amit összefoglaló néven koronavírus-járványnak hívunk. Már átléptünk azon, hogy ezt kizárólag egészségügyi kérdésként kezeljük, olyan multidiszciplináris káosszá vált, amit egy darabig nem szálazunk szét.
Az nem fog megoldani semmit egy társadalomban, ha a többség úgy gondolja, aki nyomorult, legyen még nyomorultabb – mondta Magyar Bálint a szegregált oktatásról.
A szabad mozgás korlátozása hat az ingatlanpiacra is. Kiderül, hogy hiányzik egy tároló, egy dolgozó sarok, egy terasz, vagy akár egy kert. Lehet, hogy költözés lesz a vége.