Bérlakás nélküli bérlakáspiac - Rózsa Péter jegyzete
A lakások fenntartási költsége egyre magasabb, az átlagos bérleti díj szintén, miközben ismét megjelent az infláció, a bérek ettől elmaradnak.
A lakások fenntartási költsége egyre magasabb, az átlagos bérleti díj szintén, miközben ismét megjelent az infláció, a bérek ettől elmaradnak.
Menczer Tamás és Magyar Péter afférjáról van szó persze, amivel kapcsolatban most nem térünk ki a kormányoldal sima projekcióira, amelyekkel Menczer verőlegény stílusát Magyarra próbálja rávetíteni.
A történtek semmiképpen nem bírnak a társadalomra való akkora veszéllyel, mint amennyire súlyos a következmény. A bíróságnak ezt is figyelembe kellett volna vennie.
"Csurka István egykori író, később antiszemita politikus halálával a csurkizmus nem szűnik meg – írtam 2012 februárjában, Csurka halálakor. Jó, ebben igazam lett. De hogy tulajdonképpen állami ideológiává küzdi fel magát ez a nyálkás, rasszista eszme, azt azért nem hittem akkor."
A Black Friday az a nap, amikor a boltokban csak az eladók fejében működik a racionalitás, a vásárlók zöme elveszíti a kontrollt, és még az is konzumidiótává válik. Józsa Márta gondolatai fogyasztásról, kávézásról és Trumpról. Fekete péntek, fekete leves, Fehér Ház.
Nehezen érthető és még nehezebben fogadható el mindaz a maszatolás, amit a Tisza Párt európai parlamenti képviselői művelnek Ukrajna ügyében.
És nem baj, ha így volt, és nem attól lesz rosszabb hely az ország, sőt, ha létezik megbocsátás, és Szájer József közpénzért gondolkodik Európa jövőjén, attól viszont még lehet, ha a választási kampány jegyében születik egy újabb, valamilyen kisebbségi csoportot diszkrimináló törvény.
Csak egy apró, de cseppet sem mellékes körülmény: amikor Varga Mihály ismertette a jövő évi költségvetés számait, amit 397 forintos euro-árfolyammal kalkuláltak, már rég nem volt igaz.
A Tiszát támogatók jelentős része szerintem nem gondolja, hogy Magyar Péter feltétlenül jó ember, hogy nincs baj az indulataival, vagy némi pökhendiséggel. Azt sem hiszik feltétlenül, hogy ez a villámgyorsan felépült alternatíva nem omolhat be, vagy a hatalom nem verheti szét.
A minap Romániában egy fasiszta TikTok-celeb nyomta le a többieket az elnökválasztás első fordulójában. A nyugati világ progresszív elitje voksolásról voksolásra meglepődik, pedig ugyanazt a hibát követték el óceánon innen és túl.
"Mint közismert, a XII. kerület, amelynek egykori emberarcú polgármestere korábban azt mondta, hogy annak a fideszesnek, aki bele mer nyúlni a közösbe és onnan lopni, le kell vágni a kezét. Mondjuk, számoljuk csak meg Mészáros Lőrinc és haverjai kezeinek a számát, hát egy nyolckezű Siva semmi hozzá képest."
"... e sokszor fesztiválhangulatúvá kiteljesedő ideiglenes kerületi szemétdomb – amelyre a külföldiek lelkesen tudnak rácsodálkozni – arra is megtaníthatná a közönséget: valóban, mennyire sok felesleges tárggyal vesszük körül magunkat – és mennyi olyan van, amit inkább az utcára hajítunk ahelyett, hogy megkeresnénk, kinek segíthetnénk velük. Mondjuk egy kidobott ajtókerettel olyasvalakinek, aki megpróbál saját erőből felújítani egy kulipintyót, de nincs pénze nyílászáróra."