Orbán lemond - Rózsa Péter jegyzete
Az Európai Unió, a NATO perifériájára kerülve, Magyarország Orbán nemkormányzása jóvoltából kötélen ingadozik a kiesés határán.
A hang - Szénási Sándor jegyzete
Amerika hangja ismét megszólal. Pontosabban az Amerika Hangja szólal meg, a nemzetközi rádió, amelyet a Trump adminisztráció felfüggesztett, ám most egy szövetségi bíró elrendelte az újraindítását.
A kicsinyes hatalomgyakorlás iskolapéldája - Kárpáti Iván jegyzete
Először jelzik, hogy hibáztál, persze csak finoman, egy fegyelmi eljárással, amely végül még büntetéssel sem jár. Aztán elkezdődik a valódi folyamat: eltűnsz a kirakatból, megszűnnek a szerepléseid, egyre kényelmetlenebb helyzetekbe kerülsz, végül pedig ott találod magad egy olyan pozícióban, amelyről mindenki tudja, hogy száműzetés. Sunyi, adminisztratív eszközökkel dolgoztak, addig szívatták, amíg magadtól felmondott.
Kohn, Grün és Orbán - Dési János jegyzete
Orbánnak és hazugsággyáros kis csapatának, oroszostúl, KGB-stűl, cselédsajtóstúl már csak a háborús riogatás és a fenyegetés maradt. Persze azt ne felejtsük el, március 15-én Budapesten vagy háromszor annyival többen voltak kiváncsiak a valóságra, mint a hazugságra.
Kilakoltatási történet – Józsa Márta jegyzete
Az Útszélen szerkesztő-műsorvezetője ezúttal a Nemzeti Együttcinizmus Rendszeréről és előzményeiről írt, személyes élmények alapján.
Erőpróba – Kárpáti Iván jegyzete
Március 15-én valójában nem a beszédek lesznek a legfontosabbak … – a Hetes Stúdió műsorvezetőjének gondolatai az idei március 15-e tétjéről, dilemmáiról.
Mi a fenéről is beszélünk? - Selmeci János jegyzete a túlélési gyakorlathoz
Minden félévben megírom azt a jegyzetet, amiben azt kérem Önöktől, hogy támogassák a Klubrádió fennmaradását. Ez most itt az a jegyzet, és most abban az alig pislákoló reményben kérem a támogatásukat, hogy valami talán változni fog, és mi magyarok így együtt meg tudunk haladni dolgokat, találni konszenzusokat, kötni szövetségeseket azért, hogy egy egészségesebb, boldogabb hely legyen a hazánk, és rendezzük végre közös dolgainkat, vagy legalább beszéljünk itt a Klubrádióban is sokkal többet arról, ami tényleg fontos.
Kamu a köbön: kampányolás Kijevben - Hardy Mihály jegyzete
A magyar fél nem sokat tett azért, hogy a Barátság kőolajvezeték és az ukrán-magyar barátság helyreálljon. Éppen az ellenkezőjét teszi. Emiatt aztán előre borítékolható, hogy a Digitális Polgári Körökben is aktívan kampányoló Czepek államtitkár üres kézzel, de számtalan, az ukránokkal szemben ellenséges video posztolása után tér majd vissza a magyar fővárosba.
Vásárhelyi Mária: Hibernált társadalmak
28/06/2023 16:28
| Szerző: Vásárhelyi Mária
Az a tény, hogy egy magánhadsereg 800 km-t háborítatlanul megtesz egy nap alatt egy országban, anélkül, hogy az út mentén vagy a városokban élő civil lakosság bármilyen módón kifejezné a viszonyát a masírozó zsoldosokhoz, mindent elmond a társadalom pszichés állapotáról.
2023. június 24-én a Prigozsin nevű orosz oligarcha és zsoldosvezér, köztörvényes bűnözőkből verbuvált hadseregével úgy masírozott közel 800 km-t Oroszországban, hogy egyetlen lövés sem dördült el menet közben. Az államilag finanszírozott magánhadsereg, a Wagner-zsoldosok mindenféle ellenállás nélkül elfoglalták Oroszország tízedik legnagyobb városát, a több mint egymilliós lakosságú Rosztovot és a hasonlóan népes Voronyezst. Szabadon és zavartalanul vonultak keresztül az ország középső részén, a fővárostól 1000 km-re fekvő Rosztovból indulva és csak 200 km-rel Moszkva előtt álltak meg. Akkor sem azért, mert feltartóztatták őket, hanem mert a parancsnok, Prigozsin megállította a sereget. A zsoldosok célja eredetileg Moszkva elfoglalása, a Putyin által kinevezett hadvezetés erőszakos leváltása, vagyis a hatalom átvétele volt, és 800 km-en keresztül úgy tűnt, hogy sem a hivatalos rendvédelmi szervek, sem a civil lakosság nem próbálja megállítani őket.
Ez a nap sok szempontból nagyon pontos anamnézist nyújtott Oroszország hatalmi viszonyairól és az orosz társadalom állapotáról is. Az a tény ugyanis, hogy egy magánhadsereg 800 km-t háborítatlanul megtesz egy nap alatt egy országban, anélkül, hogy az út mentén vagy a városokban élő civil lakosság bármilyen módón kifejezné a viszonyát a masírozó zsoldosokhoz, mindent elmond a társadalom pszichés állapotáról. Hiszen nemcsak arról van szó, hogy senki nem próbálta megvédeni a rendszert, az elnököt, saját városát, feltartóztatni a sereget, hanem arról is, hogy ugyanígy senki nem fejezte ki rokonszenvét a lázadók iránt sem. Vagyishogy az emberek teljes közönnyel nézték végig mindazt, ami a hazájukban, a városukban, a lakóhelyükön történik. Nem próbálták megvédeni Putyin rendszerét, de nem álltak a lázadók oldalára sem. Mindez csak azért alakulhatott így, mert a döntő többség úgy gondolja, hogy semmi köze nincs ahhoz, ami a hazájában történik és nagyjából mindegy számára, hogy melyik gazember vezeti az országot.
Az elmúlt évben - különösen a háború kitörése óta készült közvéleménykutatások - rendre Putyin népszerűségének növekedéséről számoltak be. Az a tény azonban, hogy a hosszú menetelés során semmiféle ellenállásba nem ütköztek a Wagner-zsoldosok, lényegében senki nem próbálta feltartóztatni a lázadókat, azt jelzi, hogy Putyin látszólagos népszerűségében a félelem mellett meghatározó szerepet játszik az apátia.
Nem vitás, hogy a hosszú évek óta felépített ukránellenes propaganda eredményeként, az elnök imperialista, területszerző törekvéseit rokonszenv kíséri a lakosság körében, ám most az is világossá vált, hogy népszerűségének legfontosabb pillére a beletörődés, a közöny. A szombati események azt bizonyítják, hogy a társadalom teljesen hibernált állapotban van, az emberek szenvtelenül asszisztálnak ahhoz, ami országukban történik, mert úgy gondolják, hogy az ő életüket nem változtatják meg az éppen aktuális hatalmi viszonyok. Évszázadok óta úgy szocializálódtak, hogy a politika „úri huncutság”, a „nagyok dolga” és nekik nem lesz jobb dolguk attól, hogy az egyik hatalmi klikket egy másik váltja.
És a diktatúráknak éppen az a célja, hogy elidegenítse az embereket a politikától, elhitesse velük, hogy semmi közük a közügyek intézéséhez. Így van ez a történelmi kezdetek óta zsarnoki elnyomásban élő orosz néppel és hasonló tendenciák érvényesülnek nálunk, Magyarországon is.
A minap összeszoruló szívvel hallgattam a Klubrádióban Józsa Márta műsorában az Egerről szóló riportot. A magas színvonalú közép- és felsőfokú oktatásáról híres városban, ahol Magyarország legszínvonalasabb pedagógusképző és továbbképző intézményei működtek, a pedagógusok ugyanolyan apatikusan asszisztálnak az oktatási rendszer lezüllesztéséhez, mint bárhol másutt az országban. Korábban számos szakmai és civil szervezet próbált küzdeni az oktatási rendszer korszerűsítéséért, a pedagógusok nagyobb megbecsüléséért, ám, ahogyan szerte az országban, úgy itt is kudarcot vallott minden jobbító szándékú törekvés. Aztán belefáradtak. Rá kellett jönniük, hogy semmi közük nincs ahhoz, hogy mi történik a szakmájukkal, velük. Már nincsenek alulról érkező szakmai javaslatok, nincs civil összefogás, nincsenek tiltakozó mozgalmak. A pedagógusok néma megadással várják az újabb és újabb pörölycsapásokat, mert megtanulták, hogy aki szól, annak betörik a fejét.
Az apátia és a közöny, a hibernált társadalom a diktatórikus hatalmak legfőbb szövetségese.
