Orbán szerint amit Zelenszkij felvázolt a győzelmi tervéből, az több mint rémisztő
Orbán Viktorra szerinte három nagy csata vár a csütörtöki EU-csúcson.
Orbán Viktorra szerinte három nagy csata vár a csütörtöki EU-csúcson.
A Fővárosi Ítélőtábla harmadfokon elítélte Fekete-Győr Andrást, a Momentum országgyűlési képviselőjét csoportosan, társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak vádjában, amiért egy 2018-as tüntetésen füstgyertyát dobott a rendőrsorfal elé a Parlamentnél.
A Gyermekvédelmi Főigazgatóság megerősítette a Telex értesülését.
Nem úgy a Tisza párt.
Nem közösködnek az ellenséggel.
Ez lehet a legnagyobb összeg, amit érsekség szexuális visszaélésekkel kapcsolatos perekben való megállapodás miatt valaha is fizetett.
Egy utas rosszul lett, ezért megszakította útját az Antalyából Düsseldorfba tartó járat, a landolás után ferihegyen megpróbálták újraéleszteni az idős férfit, de nem sikerült megmenteni.
A Kúria megsemmisítette az első- és másodfokú ítéletet annak a sajtópernek a felülvizsgálati tárgyalásán, amely az osztrák Spar vezérigazgatójának nyilatkozata miatt indult. A lap az Alkotmánybírósághoz fordul.