Búcsút inthetünk a pacalpörköltes kampányfotóknak? Budapesti sorcsere a Fideszben
Csepelen három vereség után elköszönhet Németh Szilárd, Újpesten volt állami tévéssel erősítene a Fidesz.
Csepelen három vereség után elköszönhet Németh Szilárd, Újpesten volt állami tévéssel erősítene a Fidesz.
A PDSZ-nek fontosabb volt a Pride, mint a gyermekeink védelme - írta a pedagógiai innovációk előmozdításáért és a családbarát oktatási környezet erősítéséért felelős miniszterelnöki biztos a Facebook-oldalán. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) élesen bírálta Balatoni Katalint, amiért szerintük politikai kampányeszközként használta a nyilvánosságot, és rágalmazással, ellenségképzéssel próbálja lejáratni a szakszervezetet.
A 37 éves Bódis Pál a hazai hegymászó közösség elismert és tapasztalt tagja volt, aki a téli és nyári hegymászásban egyaránt magasan képzett, kiváló szakemberként tevékenykedett - írta róla a Magyar Hegymászó Oktatói Kollégium.
A fővárosban kétszer annyian támogatják a Tisza Pártot, mint a kormánypártokat – derül ki a Republikon Intézet kutatásából. A Fidesz népszerűsége jelentősen visszaesett, miközben a DK tartja harmadik helyét, a Momentum és az LMP pedig eltűnni látszik a fővárosi közéletből.
A teljes népesség körében 7, a pártot választani tudók között 11, a biztosan részt vevő pártválasztóknál már 18 százalékpont a Tisza előnye a Fidesz előtt.
Mérő László, matematikus viszont megtette. Szerinte körülbelül 280 ezren lehettek kint.
Egy héten belül teljes fordulatot vett a magyar kormány hivatalos álláspontja arról, kerültek-e BTR harcjárművek Szerbiába. Bár június közepén még határozott tagadást küldtek Hadházy Ákosnak, később a HVG kérdésére már elismerték az üzletet.
Mivel a rendőrség nem szólította fel a résztvevőket a távozásra, így a Budapest Prideon vonulók nem szankcionálhatók – állítja Horváth Lóránt ügyvéd, az Ügyvédkör elnöke a 24.hu-nak küldött jogi állásfoglalásában.
Ellehetetlenülhetnek a közszolgáltatások, részlegesen akár le is állhat a város működése.
Már a helyszínen érezni lehetett, és a fotókon látni lehetett, hogy rengetegen vonultak a tegnapi, valaha volt legnagyobb Budapest Pride-on. Ez a drónnal készített felvétel még pontosabb képet mutat: