Már 200 ezren töltötték ki a Tisza konzultációját
Kevesebb, mint öt nap alatt már a 200 ezret is meghaladta a Nemzet Hangján szavazók száma és már 250 ezer felett jár a Tisza Világ applikáció letöltőinek száma - írta a Facebookon a Tisza Párt.
Kevesebb, mint öt nap alatt már a 200 ezret is meghaladta a Nemzet Hangján szavazók száma és már 250 ezer felett jár a Tisza Világ applikáció letöltőinek száma - írta a Facebookon a Tisza Párt.
Innentől vonja ki katonaságát Izrael, amennyiben a Hamász elfogadja a háború lezárása érdekében kialakított amerikai béketervet - közölte az amerikai elnök.
„Helyi vállalkozókat érintő kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt egy büntetőeljárás indult, amely vizsgálati szakban van folyamatban” – közölte Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő megkeresésére Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész.
„Elég a megfélemlítésből! – szolidaritási demonstráció Juhász Péter mellett” címmel hirdetett eseményt a Puzsér Róbert vezette Polgári Ellenállás ma délután a Kossuth térre.
A választóköretekből érkező szavazatok több mint 99 százalékának megszámlálása után az Andrej Babis-féle ANO vezetett 34,7 százalékos szavazati aránnyal, ezzel biztossá vált a győzelme.
– követeli Kocsis Máté csupa nagybetűvel, poroltóval a kezében, egy rakás fa elől.
– üzeni a Tisza adópolitikai szakértője.
A Kossuth téren.
150 millió forintos felső értékű, 3 százalékos fix kamatozású hitel jön, amit október 6-ától már fel is vehetnek a Széchenyi Kártya Programon keresztül – jelentette be a miniszterelnök szombaton.
Orbán Viktor egy interjúban úgy fogalmazott Semjén Zsoltról: "Nem mondom, hogy szent ember, de majdnem az. Tehát ő nemhogy az ocsmány bűnöktől, hanem még az esendőség bűnétől is szerintem alapvetően messze van."
Másodszor is kifizeti a kormány a kecskeméti egyetem campusát, miután elsőre elvesztették a pénzt az MNB-botrányban – derül ki a Magyar Közlönyből.
Donald Trump felszólította Izraelt, hogy azonnal állítsa le a Gázai övezet bombázását, miután a Hamász beleegyezett a túszok szabadon bocsátásába. A terroszervezet elfogadja az amerikai elnök tervének egy részét, de számos feltételről további tárgyalásokat kér.