Nincs meglepi, Tisza, Brüsszel, Ukrajna volt a téma ma is Orbánnál
Ezúttal Romániából jelentkezett be a miniszterelnök.
Ezúttal Romániából jelentkezett be a miniszterelnök.
Egy 7,6-os magnitúdójú földrengés rázta meg a Fülöp-szigetek dél-keleti Davao Oriental tartományát október 10-én, helyi idő szerint 9:43-kor - jelentette a Fülöp-szigeteki Vulkán- és Szeizmológiai Intézet.
A Fővárosi Törvényszék döntése értelmében 40 713 319 forintot követelhet vissza az UniCredit Banktól egy korábbi, devizaadós, miután a bíróság az Európai Bíróság devizahiteleseket érintő döntése alapján megállapította, hogy a hitel szerződései és módosításai érvénytelenek - értesült a 24.hu.
Bocsánatkérés elfogadva.
A Költségvetési Tanács (KT) szerint bekövetkeztek a 2025-ös költségvetési tervezés véleményezése idején általuk jelzett kockázatok.
Magyar Péter korábban azt írta, ez a helyszín a Tiszának már kicsi lenne.
A svéd közszolgálati rádiónak nyilatkozott először Krasznahorkai László, miután kiderült, ő kapja az idei irodalmi Nobel-díjat.
Az orosz elnök azt ígérte, hogy megbüntetik a felelősöket, az áldozatok hozzátartozói pedig kártérítést kaphatnak.
Az Európai Bizottság vizsgálatot indít, miután kiderült, Magyarország hírszerzői uniós tisztviselőket céloztak meg Brüsszelben. Szijjártó Péter egy mondatban, focis hasonlattal reagált.
Sorra érkeznek a gratulációk Krasznahorkai László irodalmi Nobel-díjához.
Kilenc évvel azután, hogy bezárták a lapot, a kormányközeli Mediaworks lapelőfizetési oldalán, a Lapcentrumon mostantól elő lehet fizetni az egykori napilap archívumára.
Az egyik indítványt a szélsőjobb nyújtotta be, a másikat a szélsőbal.