Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót

A Fidesznek sikerül megtörnie az ellenzéki összefogást? A jobbik a homofób módosítókkal együtt is megszavazza a pedofiltörvényt
A lényeg

A jobbik megszavazza a pedofiltörvényt

A független képviselők után a Demokratikus Koalíció is jelezte, hogy nem vesz részt a homoszexualitást a pedofíliával összemosó törvény parlamenti szavazásán. Nem így a Jobbik.

Nem mindenkinél alakul ki védettség a Sinopharm-oltás után
A lényeg

A hiten kívül mivel igazolható, hogy védett vagyok?

Már 500 negatív antitestvizsgálati eredményt töltöttek fel abba a Facebook-csoportba, ahol a Sinopharmmal oltottak antitestvizsgálatait gyűjtik. Már minden fórumon próbálkoztak a problémájuk orvoslásával, de eddig még nincs előrelépés az ügyükben.

35 évre magánkézbe szervezné az állam a gyorsforgalmi utakat
A lényeg

35 évre magánkézbe adnák az autópályákat

„Ma meghirdetésre kerül a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésére és felújítására, valamint üzemeltetésére és fenntartására vonatkozó koncessziós közbeszerzési eljárás"

Fudan-konzultáció eredmény: 96 százalék nem akar Budapestre Fudan Egyetemet
A lényeg

96 százalékos budapesti nem a Fudanra

A fővárosiak 99 százaléka nem szeretné, hogy a magyar állam pénzéből épüljön meg a kínai Fudan egyetem budapesti központja. Ez derült ki az aHang konzultációjából, amit június 4. és 13. között lehetett kitölteni online vagy több fővárosi csomópontnál.

Tüntetés a homofób kampány ellen ma este a Kossuth téren
A lényeg

Tüntetés a homofób kampány ellen

Hétfő délután hat órára a Parlament elé szervez tüntetést számos civil szervezet, hogy így tiltakozzanak a fidesz által benyújtott törvénymódosítási javaslatok ellen, mely révén orosz mintára indulna állami homofób kampány az LMBTQ-közösség tagjai ellen, az iskolákból pedig kitilthatnák a kormány által nem megfelelőnek bélyegzett szervezeteket, illetve az általuk végzett szexuális felvilágosító oktatást.

12 év után távozik Benjamin Netanjahu a kormány éléről
A lényeg

Benjamin Netanjahu távozik a kormány éléről

Megszerezte a megválasztásához szükséges többséget az izraeli parlamentben a jobboldali Naftali Bennett vezette új koalíciós egységkormány, így 12 év után Benjámin Netanjahu konzervatív miniszterelnök távozni kényszerül.

Hadházy-Szél-Szabó: Nem asszisztálunk a gyűlöletkeltő színjátékhoz
A lényeg

Nem asszisztálunk a gyűlöletkeltő színjátékhoz

Ma szavaznak a parlamentben az úgynevezett pedofiltörvényről, melybe a pedofil-bűncselekmények büntethetőségének mértékét a kormánypártiak kiegészítették azzal is, hogy a tizennyolc éven aluliaknak szóló tartalmakban tilos lenne megjeleníteni a homoszexualitást vagy bármilyen, a heteroszexualitástól eltérő orientációt vagy identitást. Hadházy Ákos, Szél Bernadett és Szabó Szabolcs nem szavaznak.

Gyurcsány-videó: A kövéri terror, avagy a büntetés a Parlamentben!
A lényeg

A kövéri terror, avagy a büntetés a Parlamentben!

A több mint ötperces videóban a DK elnöke összeszámolta, hogy Kövér László házelnök – akit ő házmesternek titulált – összesen 100 millió forint büntetést szabott ki parlamenti képviselőkre, döntő többségben ellenzékiekre. Pontosabban ebből az összegből csupán félmillió forintot kellett fizetniük a kormánypárti renitenseknek - írta a 24.hu.