Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót

Magyarország visszaállítja határain a normális átjárást
A lényeg

Visszaállítjuk határainkon a normális átjárást

Amennyiben a koronavírus-világjárvány nem vesz új, váratlan fordulatot, Magyarország június 24-től visszaállítja belső schengeni határain a normális átjárást – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Magyarország pozsonyi nagykövetségén szerdán.

Medián: Az esélyesek erősödnek, Jakab vezet, Karácsony közelít
A lényeg

Medián: Jakab vezet, Karácsony közelít

Újabb közvélemény-kutatást készített a Medián az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek támogatottságáról, miután most már hat induló részvétele is hivatalos. A hvg360-on megjelent felmérésből az derül ki, hogy az esélyesek tovább erősödtek, és még mindig Jakab Péter vezet Karácsony Gergely előtt, de már jóval kisebb különbséggel.

A lényeg

Az MSZP felfüggeszti Molnár Gyula tagságát

Az MSZP felfüggeszti Molnár Gyula párttagságát, miután kiderült, hogy a párt volt elnöke a DK támogatásával indul az előválasztáson a XXII. kerületben, sőt, ha győz, akkor a DK frakciójába is ül be. Ez a döntés a párt elhagyását jelenti – írták közleményükben. 

A homoszexualitást a pedofíliával összemosó magyar törvény durvább, mint az orosz nagytestvére
A lényeg

A magyar pedofiltörvény durvább az orosznál

„Az a jogszabály, amit a magyar Országgyűlés a napokban készül elfogadni, valójában csak annyiban tekinthető orosz mintájúnak, hogy az alapötlet (tehát a gyermekvédelemre való hivatkozás, illetve a gyermekvédelemre vonatkozó törvények módosítása) hasonló. Tartalmilag azonban a magyar jogszabály-tervezet lényegesen szélesebb körű és szigorúbb LGBTQI ügyekben, mint az orosz” - állapította meg Rácz András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Nemzetközi és Politikatudományi Intézetének egyetemi docense.

Brutálisan nőnek az építési költségek: Budapesten 93 százalékkal nőtt a faanyagok ára
A lényeg

Brutálisan nőnek az építési költségek

Az építőipari vállalkozások az építési költségek országos szinten 5-9 százalékos, Budapesten viszont több mint 10 százalékos áremelkedésére számítanak a második fél évben - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerdán az MTI-vel.  

Népszava: Fantomhivatal árusítaná ki a magyar autópályákat
A lényeg

Fantomhivatal árusítaná ki a magyar autópályákat

Ahogy arról hét elején beszámoltunk, a Magyar Állam magánkézbe szervezné a magyar gyorsforgalmi úthálózatot. A Nemzeti Koncessziós Irodának (NKI) - , ami egy koncessziós eljárás keretében 35 évre egy magáncég kezébe adná a magyar autópályák üzemeltetését, felújítását, sőt a tervezett szakaszok építését is - még egy honlapja sincs, és elérni is nehéz őket.

KORONAVÍRUS: folyamatos enyhe javulás
A lényeg

KORONAVÍRUS: Elhunyt 9 beteg

Napi új halálos áldozatok száma: 9 (az előző naphoz képest -1)Kórházi ellátást igénylők száma: 349 (az előző naphoz képest -42)Közülük lélegeztetőgépre szorulók száma: 53 (az előző naphoz képest +9)Napi új fertőzöttek száma: 107 (az előző naphoz képest +50)Napi mintavételek száma: 13 108 (az előző naphoz képest +8262)Az első dózissal oltottak száma: 5 363 124 (az előző naphoz képest +11 152)Ebből a második dózissal is beoltottak száma: 4 271 990 (az előző naphoz képest +31 726) - számolt a Telex.