„1%
A lényeg

Nagykövet lesz a képviselőből, Szijjártó államtitkára indulhat Budakeszin

17/09/2021 21:41

| Szerző: Klubrádió

Csenger-Zalán Zsolt fideszes képviselőt canberrai nagykövetté nevezik ki, emiatt nem indul újra egyéniben Budakeszin, ahol így Szijjártó Péter egyik államtitkára, Menczer Tamás próbálhat szerencsét jövő tavasszal az ellenzéki közös jelölttel, vélhetően Szél Bernadettel szemben – írja a hvg.hu.

A portál értesülései szerint Harmadszor már nem indul újra egyéni képviselőjelöltként a 2022-es parlamenti választáson az ős-MDF-es, majd fideszes Csenger-Zalán Zsolt, mert az Országgyűlés Külügyi Bizottságának alelnöki posztját is betöltő politikus diplomáciai karrierbe kezd. A hvg.hu megtudta: Csenger-Zalán Zsolt Ausztráliában lesz nagykövet, és mielőtt kinevezik a canberrai magyar képviselet élére, hétfőn nagykövetjelöltként meg is hallgatja őt zárt ülésén a Külügyi Bizottság.

Csenger-Zalán 2014-ben és 2018-ban is egyéni mandátumot szerzett a választáson Pest megye 2-es, Budakeszi központú választókerületében: míg 2014-ben még fölényesen tudott győzni a körzetben, legutóbb már kis híján alulmaradt: 2018-ban mindössze 296 szavazattal maradt el mögötte Szél Bernadett, akinek ugyan van egy DK-s ellenfele (Hegyesi Beáta) most az előválasztáson, de jók az esélyei, hogy ő legyen a közös jelölt, ezzel pedig a kormánypárti jelölt kihívója.

Alighanem emiatt körvonalazódik az a döntés a Fideszben, hogy Csenger-Zalán helyett egy nagyobb győzelmi eséllyel induló új jelöltet állítsanak ki, ami a hvg információi szerint találkozik a Szijjártó Péter vezette külügyi tárca államtitkárának, Menczer Tamásnak a személyes politikai ambícióival is. Menczer indításáról egyébként már az év eleje óta szivárognak hírek, ő pedig Facebook-oldala tanúsága szerint az utóbbi időben igen aktív a választókerületi közéletben. Menczer Tamás a Pest megye 2-es választókerülethez tartozó Budakeszin él. A hvg.hu elérte Csenger-Zalán Zsoltot, aki megerősítette, hogy diplomáciai karrierre készül. 

Szijjártó Péterhez hasonlóan Menczer is focirajongó, űzte is a sportágat, 13 évesen a Bajai Labdarúgó SE játékosa volt, majd végigjárta a serdülő és ifjúsági csapatot, az érettségi után pedig Budapestre került főiskolába. Befejezte a versenyszerű futballt, de dolgozott a köztévében labdarúgó-mérkőzések (köztük a 2012-es Eb) kommentátoraként. Nemrég, a részben Magyarországon rendezett Eb alatt fociügyben be is szólt az ellenzéknek, előtte pedig azzal keltett figyelmet, amikor George Clooney-t kritizálta, amikor az Oscar-díjas színész azt írta: szégyellné magát, ha nem szólalna fel nyilvánosan az Orbán-féle tekintélyelvűség ellen, szerinte a magyar rezsim ellenőrzése alá vonja a médiát, a cégeket drákói adószabályoknak veti alá, elhallgattatja a szabad sajtót, démonizálja a jogfosztottakat és a szélsőjobb felé kacsintgat.

(Kiemelt kép: Menczer Tamás / Facebook)