Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót

Volner: Meg fogjuk hackelni az előválasztást

28/05/2021 19:02

| Szerző: Klubrádió

„Csak szólok, hogy senki ne érjen meglepetésként, meg fogjuk hackelni a baloldali előválasztást” – jelentette be videóban Volner János volt jobbikos országgyűlési képviselő, aki mostanság rendre a Fidesszel szavaz együtt.

Volner szerint „adatvédelmi szempontból aggályos bűncselekmények” elkövetésére is alkalmat ad az előválasztás. Azt mondta, meg fogja akadályozni ezeket a bűncselekményeket. Hogy milyen bűncselekményekre gondolt, és mi lesz a hackelés módja, azt nem árulta el a videóban.

Volner János korábban a Jobbik alelnöke is volt, majd otthagyta a pártot, aztán a Mi hazánk nevű szélsőjobboldali formációhoz csatlakozott, amelyből szintén kilépett, később megalapította a magáról elnevezett Volner Pártot.

Mostanában gyakran szavaz együtt a Fidesszel, vagy éppen besegít a kormánypártnak. Ennek eddigi legjellemzőbb és legfontosabb példája a választási törvény módosítása volt, amelynél az általa benyújtott javaslat miatt kell legalább 71 jelöltet állítania minden pártnak, amely országos listát szeretne állítani. A Fidesz-KDNP eredeti módosítója 50 jelöltről szólt, de Volnerét egyhangúlag szavazták meg a fideszesek az igazságügyi bizottságban. Volner megszavazta az úgynevezett alapítványi kiszervezést is.

(forrás: 24.hu)