Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
A lényeg

Elkapkodták az élelmiszeradományt a karácsonyi krisnás ételosztás első napján

24/12/2025 19:44

| Szerző: Gőzsy Kati/Klubrádió

Idén karácsonykor is ételt osztanak a rászorulóknak a Krisna-hívők a Népligetben egészen december 26-áig. Már szenteste napján is sok száz ember - köztük sok idős és gyerek - jelent meg. A szervezők szerint rekordgyorsasággal elfogytak az élelmiszercsomagokra jogosító karszalagok.

Három napon át, összesen tízezer rászorulót látnak vendégül a Krisna-hívők Budapesten. December 24–26. között a Népligetben rendezik meg a Karácsonyi Szeretetlakomát, ahol meleg étellel és élelmiszercsomaggal segítik a nehéz helyzetben élőket. Az esemény mellé idén is több közismert személy áll. Az ételosztók mellett van Fischer Iván karmester, aki évek óta rendszeres támogatója a rendezvénynek, Vitályos Eszter és Karácsony Gergely is csatlakozik. Részt vesz Geszler Dorottya, Hodász András is, mellettük pedig számos önkéntes segíti a lebonyolítást.

 
Krisnás ételosztás
 
 

Az ételosztás 11 órakor kezdődik, ugyanakkor a sorszámozott karszalagokat, amelyek az ajándékcsomagra jogosítanak, már reggel 8 órától kiosztják. A szervezők arra kérik az érkezőket, hogy ne érkezzenek túl korán. 8 óra után érdemes sorba állni, majd a kezdésig meleg helyen várakozni.

A helyszínen frissen főtt, meleg ételt kínálnak, emellett élelmiszercsomagokat is kiosztanak. A csomagok 15-17 gondosan összeválogatott tartós élelmiszert tartalmaznak, amelyek a mindennapi főzéshez szükségesek, de a gyermekes családokra is gondolnak, ugyanis számukra meglepetések is kerülnek a csomagokba.

A szervezet az adventi időszakban már több mint egy tucat helyszínen osztott ételt országszerte, városokban és kisebb településeken. A karácsonyi rendezvény azonban kiemelt jelentőségű.

A krisna hívők az adventi időszakban bevásárlóközpontokban, parkolókban és köztereken gyűjtöttek adományokat, emellett szupermarketekben lakossági élelmiszergyűjtő akciókat is szerveztek.