„Köszönjük

Várkonyi Andrea cége intézi a Mészáros-csoport jótékonykodását

28/04/2021 16:30

| Szerző: Klubrádió

A Várkonyi Andrea által 2020-ban alapított Whitedog Media Kft. apró cég, és még csak elenyésző részét menedzseli a Mészáros-csoport jótékonysági akcióinak, ám alapítása óta 15 alkalmazottat foglalkoztat, és újabb pozíciókat hirdetett meg.

A Várkonyi Andrea által tavaly megalapított cég, a Whitedog Media Kft. feladata menedzselni a Mészáros-csoport jótékonysági programját. Ennek a High-Tech Suli nevet viselő programnak a keretében öt általános iskolában felszereltek egy-egy digitális tantermet – írja a hvg.hu ajánlójában.

A programnak az egyik nagy attrakciója a 3D-s nyomtatás, a CraftBot nevű készüléket vinnék el az iskolákba. Ennek a gyártójába, a Craftunique-ba – amelynek az egyik tulajdonosa Fazekas Csaba, aki a High-Tech Suli lebonyolításáért felelős Alkotó Magyarország Nonprofit Kft.-t is jegyzi – szállt be tavaly 781 millió forinttal a Mészároshoz tartozó MKB Bank, amely így a cég ötödét birtokolja.

A portál szerint úgy tűnik, Mészáros az adakozást női foglalatosságnak tartja, hiszen a 2016-ban indított Mészáros Alapítvány motorja is a milliárdos akkori felesége, Kelemen Beatrix volt. A Whitedog szerepe most még elenyésző a Mészáros-csoport jótékonysági akcióiban, ám a vállalkozás dinamikusan bővül. Már most 15 munkatársa van, és újabb állásokat hirdetett meg.