„Klubrádió

Válogatás nélkül törlik az SZFE-sek jegyeit

19/01/2021 08:44

| Szerző: Klubrádió

Megkezdődött Színház- és Filmművészeti Egyetemen a hallgatók jegyeinek törlése a Neptun-rendszerből. Az új kancellár, Szarka Gábor ígérete szerint az új félévben ismét beírják a törölt krediteket. Erre azonban a hallgatók szerint semmi garancia nincs. A hallgatók jogorvoslati kérelemmel fordulnak a tanulmányi bizottsághoz.

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen elkezdték törölni a hallgatók korábban érvényesen megszerzett érdemjegyeit és gyakorlati eredményeit a Neptunból, összhangban azzal a tervvel, amelyről korábban számoltunk be, és amely alapján nulla kredittel zárnák le a hallgatók félévét – írja a hvg.hu a hozzájuk eljuttatott levelekre és Neptun-üzenetekre hivatkozva.

A már több hallgatónak kiküldött levelek alapján a Szarka Gábor kancellár által újonnan kinevezett oktatástámogatási igazgató kezdeményezte a törlést. „Törlésre került a 2020/21/1 félévről minden jegy és gyakorlati eredmény a hallgatói felületekről (Neptun). Természetesen az eredmények pótlása megtörténik, vagyis ismételt beírásra kerülnek a 2021. február 01. – február 19-e közé eső időszakban.”

Ez összhangban áll az új vezetés korábbi ígéretével. Azonban egy hallgató elmondta a portálnak, hogy olyan vizsgaeredmények is törlésre kerültek, amelyek nem is a mostani, az újonnan kinevezett vezetőség által vitatott őszi félévben történtek, hanem az annál korábbi, 2020 tavasziban, csak a járvány miatt később tudták lezárni az adott tárgyat. A törlés ugyanakkor erre nem volt tekintettel, csak a dátumokra.

 
SZFE Vas utca Forrás:
Facebook
 

A hallgatók jogorvoslati kérelmet nyújtanak be „ugyanis példátlan a jogsértés, amivel az elvégzett munkájukat annulálják, és értelmezhetetlen, hogy ősszel szerzett jegyeket valamilyen módon tavaszi félévben akarjanak rögzíteni. Már ha egyáltalán rögzítik, mert erre sincsen semmilyen garancia” – mondta a portálnak a hallgatók jogi ügyeit intéző Aujeszky Nóra, az SZFE másodéves televíziós műsorkészítő-hallgatója, aki korábban a jogi egyetemet is elvégezte. A Fővárosi Törvényszék korábban hatályon kívül helyezte a tiltást. Azt is hozzátette, hogy a hallgatók ahhoz a tanulmányi bizottsághoz nyújtják be a jogorvoslati kérelmeiket, amelynek az új vezetőség épp a napokban próbálta megváltoztatni az összetételét, egyszerűen úgy, hogy feltettek az SZFE honlapjára egy új Szervezeti és Működési Rendet, amelyben már az állt, hogy a bizottságba a kancellár is tagokat delegálhat.

A hallgatók és oktatók szerint a kreditek törlése mögött vagy a büntetési szándék, vagy az egyetemi polgárság sakkban tartásának vágya lehet, de van, aki attól tart, az utólagos pótlás időszaka, amikor minden függőben lesz a Neptunban, visszaélésekre is lehetőséget ad.