„Köszönjük,
A lényeg

Útépítéseket, szakrendelőket, iskolafelújításokat is lefújt a kormány

20/09/2022 07:32

Lázár János építési és beruházási miniszter nyilvánosságra hozta azt a listát, ami a megszorítások miatt felfüggesztett, pontosabban a tervek ellenére el sem kezdett beruházásokat, építkezéseket tartalmazza:

Nem magától árulta el a hódmezővásárhelyi politikus, hanem azért, mert a DK-s Vadai Ágnes képviselő rákérdezett a parlamentben: mely állami beruházások sorsa pecsételődött meg?

A 24.hu szerint Lázár megbízásából Csepreghy Nándor miniszterhelyettes egy hosszú táblázatot készített, hogy eddig a kormány mely állami beruházások elhalasztásáról és átütemezéséről döntött. A összeértékük 2100 milliárd forint és összesen 284 tétel szerepel a listán, amik túlnyomó többsége valamilyen útépítés, például nem bővítik az M1-es autópályát 2x3 sávosra, de ott szerepelnek a lefújt tervek között a szakrendelők, számos szabadidős-egészség sportpark program, a csömöri és a dunaharaszti 16 illetve 24 osztályos iskola építése vagy az egri kormányhivatal komplett fejlesztése.

Felfüggesztették a göcseji falumúzeum korszerűsítését, a kőbányai multifunkcionális csarnok beruházását és a Testnevelési Egyetem kampuszfejlesztését is. A listát itt találja.