„1%
A lényeg

Ujhelyi István kikéri a kormánytól a vakcina-szerződéseket

16/01/2021 11:45

| Szerző: Klubrádió

Közérdekű adatigénylés formájában akarja megismerni Ujhelyi István, hogy pontosan mi szerepel a kormányzat által kötött vakcina-szerződésekben.

Az MSZP EP-képviselője beszélt kijelentette, hogy a kormány hazudik az oltóanyagok beszerzésének körülményeiről és az EU felelősségéről. Ujhelyi István hangsúlyozta: a vakcina-beszerzések kapcsán a kormányzati állításokkal szemben a valóság az, hogy a gyártókkal nem az Európai Bizottság, hanem közvetlenül a tagállami kormányok szerződtek, vagyis a kormány pontosan tisztában van azzal, hogy Magyarországon mennyi oltóanyag és mikorra várható, hiszen erről saját maga kötött megállapodást az érintettekkel.

Ujhelyi István a Facebookon közvetített tájékoztatón elmondta, az Európai Bizottság még júniusban adta ki oltóanyag-stratégiáját, utána kezdődött meg a tárgyalás a fejlesztőkkel. Orbán Viktor miniszterelnök is ott volt azon az állam- és kormányfők közötti egyeztetésen, ahol felhatalmazták a bizottságot a közös uniós beszerzés "letárgyalására" a cégekkel. Hozzátette, ha a magyar kormány nem akart volna részt venni ebben a közös programban, hanem önállóan akart volna cselekedni, meg lett volna rá a lehetősége.