Újdörögdi kézigránátos baleset: a kézigránáttal nem volt baj
18/06/2025 07:15
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Bárkay Tamás
Nincs felelős.
„A kiképzési baleset során használt kézigránátot tartalmazó sorozatot több évvel ezelőtt, 2022-ben vette át a Magyar Honvédség. Mind az átvételkor, mind a márciusban bekövetkezett baleset után vizsgálták a sorozatot, amely során rendellenesség, hibás működés nem fordult elő”. Ez az egyik fő megállapítása annak a honvédségi vizsgálatnak, amit azután rendeltek el, hogy március 21-én mindkét kezét elvesztette egy kormánytisztviselő, akinek tenyerében felrobbant egy kézigránát Újdörögdön, a kormánytisztviselők számára szervezett Adaptív Védelem nevű gyakorlat közben – írja a Szabad Európa.
A zalai gyakorlótéren március 21-én, pénteken, a kormánytisztviselők számára szervezett Adaptív Védelem nevű gyakorlat közben Miniszterelnökség egyik 28 éves női tisztviselője kezében felrobbant egy éles gránát, aminek következtében elveszítette az egyik kezét csuklóból, a másikat alkarból és további súlyos, életminőségét maradandó módon károsító sérüléseket szenvedett. A tragikus balesetben megsérült a kiképző is, aki lágyrész-sérüléseket és csonttörést szenvedett.
Az, hogy a vizsgálat megállapítása szerint a műszaki hiba kizárható, nem azt jelenti, hogy a tragédiáért akár a megsebesült kormánytisztviselő, vagy a kiképzésen részt vevő bármely katona lenne a felelős – de hogy ki a felelős, azt egyelőre nem sikerült megállapítani.