„1%

Tüntetést hirdetett Jámbor András

23/05/2021 18:55

| Szerző: Klubrádió

Június 5-én szombaton 16 órára a Hősök terére hirdetett tüntetést a Diákváros mellett és a Fidesz politikája ellen Jámbor András, aki a Szikra Mozgalom országgyűlési képviselőjelöltje a budapesti 6. választókerületben az előválasztáson.

Jámbor – aki korábban a Mérce főszerkesztője volt – már május elején elkezdte szervezni a tüntetést, és jelentkezőket toborzott. Azt mondta, hogy "ha van 5000 ember, aki velünk együtt kimondja, hogy a gyülekezési korlátozás feloldása után kimegy tüntetni a Fidesz ellen, akkor mi megszervezzük ezt a tüntetést, a feloldás után az első következő hétvégén!"

Bár az ötezer támogató nem jött össze, csak 3414, Jámbor most mégis meghirdette a Tüntetés a Diákvárosért, a Fidesz ellen! elnevezésű  tiltakozó demonstrációt, amit a rendőrségen bejelentett és állítása szerint a rendezvény megfelel a törvényi és biztonsági előírásoknak. A résztvevőket arra kéri, hogy maszkban érkezzenek.

A baloldali politikus így fogalmazott a Facebookon:

Az elmúlt fél év megmutatta, hogy a Fidesz-kormány aljasságának nincs határa: haverok által irányított alapítványokba szervezték ki az egyetemeinket, tönkretették és porig rombolták az SZFE-t, tízmilliárdokat herdálnak egy vadászkiállításra és most a lakásmaffia kezére játsszák az önkormányzati bérlakásokat. Azonban ezek közül is kiemelkedik a Diákváros ügye, amiről a kormány végig hazudott. Ott tartunk, hogy a Fidesz a magyar diákok lakhatását és jövőjét árusítja ki azért, hogy a kínai diktatúra elitegyetemét hozhassa az országba.

Sok ügy miatt tiltakozhattunk volna eddig is, most viszont az utcán a helyünk!

Ha focimeccsre mehetünk, akkor demonstrálni is, ezért mi mindenkinek szeretnénk lehetővé tenni, hogy gyakorolja a tüntetéshez való jogát, nem fogunk senkit sem kizárni. Emellett a törvényi és biztonsági előírásoknak minden tekintetben meg fog felelni a rendezvény.

Jámbor András a Szikra Mozgalom országgyűlési képviselőjelöltje a budapesti 6. választókerületben (Józsefváros és Ferencváros) az előválasztáson, de a Párbeszéd és az MSZP is őt támogatja.