„Zajlik
A lényeg

Több cég kiszáll az iskolatej programból, nem kapnak állami támogatást

31/08/2022 10:45

| Szerző: Klubrádió

Magyarországon 2004 óta működik az Európai Unió és a Magyar Állam által finanszírozott iskolatej program, melynek két célja van: a gyerekek ingyen kaphassanak tejet, és népszerűsítsék a tejtermékek fogyasztását az iskolásoknál.

A Naszálytej Zrt. és a Happy Tejtermék Kft. a Telexnek megerősítette, hogy nem szállít iskolatejet szeptembertől, mert nem kaptak elegendő állami támogatást. Az Agrárminisztérium a lappal azt közölte, hogy az iskolatej program folytatódik a következő tanévben is, lesz rá elegendő forrás.

Pixabay
 

Váratlan levelet kapott több önkormányzat, így a csömöri is a Naszálytej Zrt.-től, amiben a cég azt írta: felmondja az iskola- és óvoda fenntartókkal a szerződéseit, mivel a kormány már nem ad támogatást a gyerekeknek eddig biztosított iskolatejhez. Csömörön így több általános iskolában és két óvodában is megszűnik az iskolatej. Szerintük ha az állam nem vállalja tovább a támogatást, akkor az önkormányzatoknak kellene ezt biztosítani. Az nem világos, hogy más cég tudja-e biztosítani számukra a tej szállítását.

Iskolatejet nemcsak a Naszálytej Zrt. szállított ki eddig sem, részt vett a programban például a Happy Tejtermék Kft. és az Ibrány Tej Kft. is. Tálosi Tamás, a Happy Tejtermék Kft. ügyvezető igazgatója azt nyilatkozta: "Az óvoda- és iskolatej program az iskolakezdéséig nem tud elindulni – az állami jóváhagyás hiánya végett”.

A Telex kereste az Agrárminisztériumot az ügyben, akik azt válaszolták, hogy nem szűnik meg az iskolatej program, a kormány továbbra is biztosít nemzeti forrást ehhez. Rákérdeztek arra is, hogy a Naszálytej Zrt. kiszállítása valóban azért szűnik-e meg, mert a kormány nem biztosít ehhez támogatást. Válaszukban azt írták: "a programban való részvétel önkéntes mind a beszállítók, mind az intézmények részéről”. Ebből arra lehet következtetni, hogy szerintük a szállító cégek önkéntesen szálltak ki az iskolatej szállításából, viszont a cégek válaszaiból az derül ki, hogy a Magyar Államkincstár nem hosszabbította meg a szerződésüket és nem kapnak elég állami támogatást.