„Klubrádió
A lényeg

Titkolják, miért kell 35 évre egy kézbe adni a szemétszállítást

18/06/2022 09:57

| Szerző: Klubrádió

Egy titkos, 43 oldalas dokumentum indokolja meg, miért érdemes évtizedekre odaadni ezt a területet egyetlen szereplőnek vagy konzorciumnak. Csakhogy a 43 oldalból 40-et teljesen kitakarva adtak át a bíróságnak, és a maradék háromból is eltüntették a számokat.

A magyar állam két furcsa koncessziós beszerzési pályázatot írt ki tavaly nyáron. Az egyik arról szólt, hogy 35 évre bérbe adná a hazai gyorsforgalmi utakat, vagyis a legtöbb autópályát és autóutat egy, a pályázaton nyertes konzorciumnak. A másik pedig a hulladékgazdálkodásról szólt, szintén 35 éves időtartamra magáncégek szállíthatják el az ország összes településén a szemetet – írja a Szabad Európa.

Nem lehet tudni semmit a 35 éves koncesszióba adott szemétszállítás részleteiről sem. 

A kormányzati terv értelmében 35 évig kizárólag a nyertes magáncégek szállíthatnák a szemetet az ország összes településén. (Győztest még nem hirdettek, de a MOL jelentkezett.)

Elvileg ez a titkos, 43 oldalas dokumentum indokolja meg, miért érdemes évtizedekre odaadni ezt a területet egyetlen szereplőnek vagy konzorciumnak. Az iratot a Fővárosi Törvényszéknek nyújtotta be a Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) abban a perben, amit a Transparency International indított az előzetes számításokért – írja a 444.

Csakhogy a 43 oldalból 40-et teljesen kitakarva adtak át a bíróságnak, és a maradék háromból is eltüntették a számokat. A Transparency szerint a bíróság így nem is tudta érdemben megvizsgálni, jogosan tartják-e vissza az adatokat. A Törvényszék végül elrendelte, adják át a teljes dokumentumot. (Mivel zárt adatkezelésről van szó, a civil szervezet a kitakart papírokat sem kapta meg.)