„Vásároljon
A lényeg

Telex: Bognár György már nem szakért többet az Eb-n

18/06/2021 16:35

| Szerző: Klubrádió

Bognár György múlt szombaton szerepelt utoljára az M4 Sport Eb-szakértői között. A futballedző azóta egyetlen mérkőzésen sem volt ott a stúdióban, és a Telex Bognárhoz közel álló forrásoktól úgy tudja, hogy saját döntése alapján a hátralévő meccseken sem szerepel már. A szakkommentátor meglehetősen érzéketlenül reagált azután, hogy a dán Christian Eriksen összeesett a pályán és újra kellett éleszteni, ő a meccs mielőbbi folytatását sürgette.

Christian Eriksen, a dán válogatott középpályása összeesett a pályán a labdarúgó-Eb első fordulójában, múlt szombaton rendezett Dánia-Finnország meccsen az első félidő végén. A csapattársak a testükkel takarták el, miközben újra kellett éleszteni a 29 éves játékost, akinek megállt a szíve. A két csapat levonult a pályáról, nem lehetett tudni, hogy folytatják-e a félbeszakadt meccset.

Szerencsére a körülményekhez képest jobban lett Eriksen, már a pályáról úgy vitték le, hogy felemelte a fejét és a kezét, a kórházban már kommunikált is a csapattársakkal. Mindeközben – írja a Telex – az M4 Sport stúdiójában szakértőként ott ülő Bognár György az események súlyát nem átérezve arról beszélt, hogy ha Eriksen magánál van, nem is kérdés, hogy a lehető leghamarabb folytatni kell a mérkőzést, felesleges bármit is átgondolni.

„Egy ilyen döntést meg lehet hozni 5-10 perc alatt is, megkérdezem a csapatokat, mindenki rendben van-e, és kész” – mondta Bognár, majd később arról beszélt, hogy számára már nem Eriksen állapota aggasztó, hanem az, hogy hogy hogy lehetnek valakik ilyen döntésképtelenek, „teszetoszák”. 

Bognárt a stúdióban sem sikerült igazán ellenpontozni, bár a másik szakértőként behívott Petry Zsolt azért igyekezett arról beszélni, hogy nem ismernek minden körülményt, így nem szabad türelmetlennek lenniük. 

Miközben többen kiakadtak Bognáron (nálunk Böcskei Balázs reagált), az európai bajnoki közvetítésért felelős MTVA vagy az M4 Sport szerkesztősége nem érezte azt, hogy bármilyen módon meg kéne szólalnia az ügyben. A mérkőzés másnapján is mindenféle kommentár nélkül osztották meg a futballedző elnézést kérő Facebook-posztját, amit a klubja, a Paksi FC oldalára írt.

„Számomra is világossá vált, hogy rengeteg ember érzelmi világára bántóan hatott a Dánia-Finnország mérkőzés közbeni véleménynyilvánításom. Miután több forrásból is értesültünk a stúdióban, hogy a dán válogatott Christian Erikssen állapota stabil, szakmai szempontokat kezdtem figyelembe venni, figyelmen kívül hagyva a történtek komoly lélektani hatását. Utóbbi miatt ezúton szeretnék elnézést kérni minden sportrajongótól és mindenki mástól, aki félreértett, és akaratomon kívül megbántottam az érzéseiben” – írta Bognár a meccs másnapján.

Bognár ügyében a meccs napján és azóta is kereste a Telex a MTVA-t és az M4 Sport szerkesztőségét, de nem kapott információt arról, hogy megjelenik-e még szakértőként az idei Eb-n a futballedző, és arra sem kaptak választ, hogy miért nem kommunikált a közmédia az ügyben.

A dán válogatott csapatorvosa, Morten Boesen elmondása szerint Christian Eriksent a klinikai halál állapotából hozták vissza, és péntekre kiderült, hogy defibrillátort kell ültetni a mellkasába, amely képes megakadályozni egy újabb szívmegállást. Eriksen az Internazionale játékosa, és az olasz bajnokság szabályai szerint ilyen szívproblémával nem folytatja.