„Klubrádió
A lényeg

TB: aki nem fizet az nem kaphat ellátást

11/12/2019 16:42

| Szerző: Klubrádió

A parlament megszavazta a társadalombiztosítási ellátások összes rendelkezésének újraszabályozását.

Eszerint egységes 18,5 százalékos tb  járulékkulcsot határoztak meg jövő júliustól, és új rendelkezés az is, hogy aki nem fizeti az egészségügyi szolgáltatási járulékát, három hónap után elesik az egészségügyi szolgáltatás térítésmentes igénybevételének lehetőségétől. Az újraszabályozás egyben azt is jelenti, hogy a nehéz élethelyzetbe kerülők kihullanak majd az állami egészségügyi ellátásból.

A DK szerint a Fidesz kizárt 700 ezer embert az állami egészségügyből a TB rendszer átalakítása nyomán. Arató Gergely, a párt országgyűlési képviselője azt mondta: az a kormány nem nemzeti és nem keresztény, amelyik fizetőssé teszi a legelesettebbek számára az egészségügyet. A képviselő hangsúlyozta: a kormánynak vállalnia kell minden felelősséget azokért az emberekért, akik az átalakítások miatt nem kaptak időben megfelelő orvosi ellátást. 

2019. december 11. A lényeg-részlet/Interjú Arató Gergellyel (19.12.11.)
00:49
00:00

A sürgősségi ellátást nem érinti a szigorított TB törvény - nyilatkozta Kunetz Zsombor a Klubrádiónak. Az egészségügyi szakértő szerint a szociális háló nagyon alacsonyan van, és nem fogja meg azokat, akiknek a legnagyobb szüksége lenne rá. Úgy látja a törvény segítségével megszüntethetőek a járulék megfizetése alóli kibújások.

2019. december 11. A lényeg-részlet/Interjú Kunetz Zsomborral (19.12.11.)
01:02
00:00

Komáromi Zoltán háziorvos azt mondta a Klubrádiónak, hogy valószínűleg azok az emberek, akiknek érvénytelenítették a taj-számát nem tudnak erről, ezért ez egy orvosi ellátás kapcsán fog kiderülni.Hozzátette: ez nem egy jó szabályozás, mert felesleges konfliktust teremt az orvos és a beteg között. 

2019. december 11. A lényeg-részlet/Interjú Komáromi Zoltánnal (19.12.11.)
00:57
00:00