„Klubrádió
A lényeg

Távozik az ATV-től a műsorvezető, aki azt mondta, hogy Kaleta nem pedofil

21/02/2024 15:20

| Szerző: Klubrádió

Somos András felfüggeszti televíziós tevékenységét, és távozik az ATV-től. A műsorvezető azután jelentette be döntését, hogy munkáltatója fegyelmi eljárást indított ellene.

Úgy fogalmazott: visszaütött a kettős terhelés, amit ügyvédi munkája és televíziós szereplése együttesen okozott. Emiatt súlyos hibát követett el. Közölte, a mostani helyzetben "nem terhelheti az ATV-t jelenlétével".

Azt írta, vitatható jogászi véleményként állította, hogy ami történt, nem pedofil bűncselekmény. A kiskorúakról készített szexuális tartalmú felvételek készítését és tárolását elítéli.

Somos az ATV keddi adásában Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármesterrel, volt ellenzéki miniszterelnök-jelölttel vitázva arról beszélt, hogy Kaleta Gábor nem pedofil. Az ATV elhatárolódott Somos kijelentésétől, és fegyelmi eljárást indított a műsorvezető ellen.

Azt írták, Somos nekik azt mondta, hibásan jogászkodott, és csak arra akarta felhívni a figyelmet, hogy a gyermekpornográfia miatti elítélés nem azonos a pedofil bűncselekménnyel. Az ATV azonban ezzel nem értett egyet.

A Kaleta-ügy

2018-19-ben az amerikai és koreai nyomozó hatóságok vezetésével, nemzetközi összefogás keretében göngyölítettek fel egy gyermekpornográfia-megosztó oldalt, és azonosították számos felhasználóját; Kaleta Gábor akkori perui nagykövet is közöttük volt. Miután értesítették őket erről, a magyar hatóságok 2019 márciusában titokban hazahozták Kaletát (a titkosságot állítólag az amerikai partner kérte a nyomozás érdekében), majd felmentették a nagyköveti szolgálat alól, és novemberben vádat emelt ellene a Fővárosi Főügyészség. Mindez csak 2020 februárjában, vélhetően az Index.hu-nak köszönhetően vált ismertté, még a Parlament külügyi bizottságának tagjait sem tájékoztatták. A volt nagykövet, aki 2011 után a Külügyminisztérium, majd az Igazságügyi Minisztérium sajtófőnöke is volt, 19 ezer gyermekpornográf tartalmú felvételt birtokolt. Végül, miután beismerte bűnösségét, egy év felfüggesztett börtönbüntetésre és 540 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság.

(Kiemelt kép: Somos András/Facebook)