„Klubrádió
A lényeg

Tagadja a volt katonatiszt, hogy beosztottjait szexre akarta kényszeríteni

1/02/2023 11:19

Az előkészítő ülésen tagadta a bűncselekmény elkövetését az a volt katona, akit azzal vádolnak, hogy alárendeltjeit szexuális aktusra akarta kényszeríteni. A Debreceni Törvényszékre hivatkozva az MTI azt írta a katonai tanács kedden tartott előkészítő ülésről, hogy a kétrendbeli, "a sértettel kapcsolatban fennálló egyéb hatalmi, befolyási viszonyával visszaélve elkövetett szexuális kényszerítés bűntettének kísérletével" vádolt férfi 2019 januárjától - elöljáróként - ismétlődően arra próbálta rávenni az egyik sértettet, hogy szexuális cselekményeket végezzen vele, amit a nő minden alkalommal elhárított. Az elutasítást követően a század parancsnoka kritizálni kezdte a sértett munkavégzését, és közölte, ezt addig folytatja, amíg a nő nem enged neki.

Miután a sértett mindezek ellenére sem volt hajlandó a gyanúsítottal szexuális kapcsolatot létesíteni, a férfi több alkalommal különféle, az állományviszonyát is érintő fenyegetésekkel próbálta elérni, hogy a nő tegyen eleget a felszólításnak.

A volt katona 2021 májusában egy gyakorlat során - majd később többször is - egy másik alárendeltjével is közölte, hogy szexuális cselekményt akar vele végezni. Miután a sértett ezt visszautasította, a százados - a szexuális kapcsolat létesítése érdekében - kritikával illette a munkáját és azzal fenyegette, hogy el fogja távolítani a honvédségtől.

A katona szolgálati jogviszonya a büntetőeljárás elrendelését követően megszűnt.

Az előkészítő ülés során az ügyész fenntartotta az írásban kézbesített vádiratot, ötéves börtönbüntetést indítványozott és megjelölte a bizonyítékait.

A törvényszék közölte: a vádlott az előkészítő ülésen nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról és tagadta a bűncselekmény elkövetését.

Hozzátették: a vádlott a hadbíró kérdésére elismerte, hogy erotikus, illetve szexuális tartalmú üzeneteket küldött alárendeltjének, de a védekezése szerint ezzel nem az volt a célja, hogy szexuális cselekményeket is végezzen vele. A hadbíró további, a bűncselekménnyel kapcsolatos kérdéseire nem tudott elfogadható magyarázatot adni, védője tanácsára a továbbiakban megtagadta a vallomástételt.

A hadbíró az ügyet tárgyalásra utalta, és megkezdődött a bizonyítási eljárás. A büntetőeljárás a bizonyítás kiegészítésével, a vád és a védelem által indítványozott tanúk kihallgatásával februárban folytatódik.