„Támogassa

Szörényi kiosztotta Bródyt és az SZFE-seket

19/11/2020 15:06

| Szerző: Klubrádió

Szörényi Levente teljes mellszélességgel kiállt a kormány hivatalos irányvonala mellett, elítélte az SZFE hallgatóit „felbujtó” tanárokat és a mellettük kiálló Bródy Jánost; szerinte Trumpot a háttérhatalom buktatta meg, a koronavírus-járvány után pedig jöhet a világkormány. A Donald Trump által hangoztatott csalási vád, de még Gyurcsány Ferenc se maradhatott ki. A nyomtatott Mandinerben megjelent interjút a 24.hu szemlézte.

A 24.hu cikkében felidézi, hogy a szerzőpáros konfliktusa az elmúlt években csillapodni látszott, ehhez képest meglepő, milyen keményen kritizálta Szörényi Bródyt.

„Bródy akcionizmusát, amelyről képtelen még hetvennégy évesen is leszokni, nem tudom védelmembe venni” – mondta, hozzátéve, hogy szerinte Bródy szégyent hozott magára ezzel a partizánkodó szerepvállalással. Szörényi úgy véli, Bródy hosszú ideje „magasról tesz” az ő szerzőtársi érzékenységére, és ezért azt mondta: Bródy helyett is szégyenkezik, aki a közös életművük „hitelét kockáztatja”.

A portál cikkében megjegyzi: Szörényi Levente ugyan korábban jobboldaliként többször különutas véleményt fogalmazott meg a NER-rel szemben, most azonban teljes mellszélességgel kiállt a kormány hivatalos irányvonala mellett. Kiosztotta a Színház- és Filmművészeti Egyetemet is, amely szerinte nemzedékek óta nemhogy színésznagyságokat, de közepes tehetségeket sem ont magából, csak a régi tanárok és pártfunkcionáriusok bosszújáról van szó, akik úgy érzik, „ha nem az ő kezükben van az uralom, akkor mindenre képesnek kell lenni.”

Szörényi Levente
 
Szörényi Levente
Klubrádió
 

Szörényi az interjúban arról is beszélt: a Black Lives Matter-tüntetések meggyőzték arról, hogy „az USA is a világbolsevizmus martaléka lett. Donald Trump újraválasztásának gátolása szintén ezt a gyanút erősíti.” Készséggel elfogadja a sehol sem bizonyított választási csalás-elméletet, és Trump bukását a Kennedy-gyilkossághoz hasonlítja: ”Kennedy meggyilkolásával kezdődött, mert megpróbált belenyúlni a deep state dolgaiba. Trumpot, aki ellen négy éven át hőzöngött a világmédia fősodra, már le se kell lőni, szavazástechnikai trükkökkel kiszorítják.” (John F. Kennedy egyébként demokrata párti politikus volt, akárcsak Trump ellenfele, az egyelőre bizonyíték nélkül csalással vádolt Joe Biden – a szerk.)

Szörényi szót ejtett az interjúban a koronavírusról is, szerinte „ez a ránk szakadt probléma is alkalmas az emberiség tönkretételére mikro- és makroszinten, hogy aztán jöhessen a rebesgetett világkormány”.

Az EU-val a jogállamiságról vívott csatározás Szörényi szerint arról szól, hogy mindenféle ürüggyel támadni kell azokat, akik ragaszkodnak régi erkölcsükhöz, meglévő gyökereikhez. Végül a hazai ellenzékhez is eljutott a beszélgetés, amelynek szerinte Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök „a kötőanyaga, a góréja és Cipollája”.

Címlapi kép: MTI/Koszticsák Szilárd