„Klubrádió

SZFE: A Fővárosi Ítélőtábla kimondta, jogszerűek a sztrájkköveteléseink

11/11/2020 16:50

| Szerző: Klubrádió

A Fővárosi Ítélőtábla kimondta, hogy az SZFE dolgozóinak sztrájkkövetelései jogszerűek – írja a Színház Online a sztrájkbizottság közlésére hivatkozva. Az SZFE honlapján az olvasható, hogy a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla új eljárásra utasította az első fokon a sztrájkolók ellen döntő Fővárosi Törvényszéket. A sztrájk jogellenessége tekintetében  tehát érdemi döntés szerintük még nem született.

"A Fővárosi Ítélőtábla kimondta, hogy a hat pontban megfogalmazott sztrájkköveteléseink jogszerűek” – idézte a Színház Online a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) sztrájkbizottságának közlését. –

“Sztrájkköveteléseink a munkavállalók gazdasági, szociális és munkajogi érdekeit érintették, ezért az Ítélőtábla megállapította, hogy figyelmeztető sztrájkunk jogszerű volt. Az október 1-én megkezdett sztrájkunk elbírálására formai okok miatt egyelőre nem került sor. Ebben a kérdésben az Ítélőtábla az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította, azonban az Ítélőtábla megállapításait figyelembe kell vennie.

A múlt péntek esti kancellári levélben foglalt tanítástilalom ellenére folytatjuk a tanítást, a továbbiakban ezt tekintjük az ellenállás új formájának. Hiszünk abban, hogy a félév határozat nélküli érvénytelenítése nem jogszerű és ellentétes még a kuratórium alapító okiratban foglalt kötelezettségeivel is” – közölték a Színház Online szerint az egyetem sztrájkoló munkatársai.

Az SZFE honlapján azt írják, nincs döntés az egyetemen október 1. óta tartó dolgozói sztrájk ügyében. A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla másodfokú határozatában ugyanis új eljárásra utasította az első fokon eljárt Fővárosi Törvényszéket, így a sztrájk jogellenessége tekintetében érdemi döntés nem született.

free SZFE
 
 Fotó: Pálinkás János / Klubrádió