Szentkirályi: Kollár Kingának mennie kell!
30/04/2025 10:08
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Bárkay Tamás
És szégyellnie magát, az összes Tiszás fővárosi képviselővel egyetemben.
Elkezdődött a Fővárosi Közgyűlés, amelyen többek közt a Fidesz által kezdeményezett etikai kódexről is szó lesz, amit Kollár Kinga miatt hoznának létre. Erről már tegnap is írtunk.
A Fidelitas az ülésterembe bevonuló Tisza frakciót konfettiágyúkkal és „A Tisza hazaáruló” táblákkal kísérte végig Kollár Kinga EP-beszéde miatt.

Kollár – aki fővárosi képviselő – nem jelent meg az ülésen, Szentkirályi Alexandra szerint ez beismerése annak az árulásnak, amit Kollár Kinga minden magyarral szemben elkövetett”. A Fidesz frakcióvezetője azt állította, Kollár korábban kijelentette, hogy „szégyelli, hogy magyar”, majd az EP-ben mondott beszédéből idézett. „Kollár Kingának és önöknek kedves tiszás képviselőtársaim szégyellniük kell magukat.”
Szentkirályi az önkormányzati törvény alapján kezdeményezi az összeférhetetlenség megállapítását Kollár Kinga esetében „Kollár Kinga elvesztette a közbizalmat, ezért azt gondolom, hogy mennie kell.”